Így választottak szét először sziámi ikreket

Több mint háromszáz évvel ezelőtt hajtották végre az első sikeres szétválasztó műtétet összenőtt egypetéjű ikreken.

Noha sziámi ikreket is említő mondák több ezer évre visszamenőleg ismeretesek, az első sikeres szétválasztó műtétre egészen a 17. század végéig várni kellett – írja a Guinness Világrekordok. Ekkor történt, hogy 1689. november 23-án egy 42 éves asszony, Clementia Meinin két lánynak adott életet a svájci Bázelben, akiknek az Elisabet és a Catherina nevet adta. A két újszülött a szegycsontjuk és a köldökük közötti területen volt összenőve egymással. Nemcsak a köldökzsinórjuk volt közös, de az összenövés érintette három nagy vérerüket is.

A lányokat több orvos is megvizsgálta, akik közül, miután tanácskoztak az ügyben, Johannes Fatio sebész úgy döntött, megkísérli szétválasztani az ikreket. Fatio a korban igazi úttörőnek számított a gyermeksebészet területén. A feljegyzések szerint többféle veleszületett rendellenességet is sikeresen tudott kezelni, valamint útmutatót készített a csecsemők szájból szájba történő lélegeztetéséhez is.

A bázeli ikerpárt néhány nappal a születésüket követően választotta szét összesen három nagyobb lépésben. A beavatkozást több neves professzor, orvos és a város társadalmának egyéb jeles tagjai is a helyszínen követték nyomon. Fatio először szétválasztotta a közös köldökzsinórt, majd átvágta és selyemzsinórral lekötötte a közös ereket. Ezután szintén selyemzsinórral átkötötte a két kicsit összekötő szövetet, és néhány napon keresztül folyamatosan szorította a kötésen. Közben az elhaló szöveteket alkoholos kenőccsel kezelte. Végül kilenc nap elteltével, december 3-án az összekötő szövet magától szétvált. Fatio a szétválasztás helyén maradt csonkokat ellátta és bekötözte, az ikrek pedig tíz napon belül teljesen felépültek a műtétből.

Közel 69 évet élet a leghosszabb életű sziámi ikerpár.

A beavatkozásról később két jóhírű orvos, egyben az esemény szemtanúi, Emanuel König és Theodor Zwinger is részletes beszámolót közölt 1689-ben és 1690-ben. A lányok, Elisabet és Catherina későbbi életútja ismeretlen, habár nagy valószínűséggel jócskán túlélhették sebészüket. Fatiót ugyanis 1691-ben kivégezték a bázeli forradalomban való részvétele miatt. Johannes Fatio maga is írt beszámolót az ikrek szétválasztásáról, de annak tartalmát egészen 1752-ig nem olvashatta a szélesebb publikum. Ekkor adták ki egy szülésznőknek szóló kézikönyv részeként.

Borítókép: Guinness World Records

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 29 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!