Életmód
Relax
A lelki egyensúly megtartásában is segít a magnézium
Az eszeveszett hajtásban ember legyen a talpán, aki bírja cérnával a stresszt. Segítségükre van azonban egy ásványi anyag, amely számos pozitív hatása mellett a lelki egyensúlyunkért is felel, ha megfelelő mennyiségben visszük be szervezetünkbe.
Valójában nem mi választunk az étlapról
Az ebéd- vagy vacsorapartnereknek nagy szerepük van abban, hogy milyen fogás mellett döntünk az étteremben - derül ki egy friss kutatásból. Az eredmények alapján, ha egy csoport együtt megy étterembe, akkor annak tagjai hasonló ételek közül választanak.
Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.