Akár hat órán át hat a koffein

A koffein élénkítő hatása akár hat órán keresztül is tarthat. Egy friss kutatás eredményei alapján egyáltalán nem szabadna délután öt óra után fogyasztani, mert ezzel jelentősen romlik az alvás mennyisége és minősége.

Legyen habos, alkohollal kiegészített vagy egyszerű fekete , a kávé gyakran az ételsorok elmaradhatatlan kiegészítője. Vacsora után azonban mégsem érdemes inni belőle. A tudósok szerint ugyanis a lefekvés előtt hat órával elfogyasztott két-három csésze italért egy órányi alvásidő feláldozásával fizet az emberi test. A michigani Wayne Állami Egyetem szakértői 12 olyan egyén alvási szokásait kísérték figyelemmel, akik 400 milligrammos koffeintablettát kaptak - ez a mennyiség két-három csészényi kávénak felel meg.

Ne igyon már délután kávét!

A résztvevők négy napon át lefekvés előtt 3 és 6 órával vették be a tablettát, illetve még egyet akkor, amikor leoltották a lámpát. A napi 3 tabletta egyike koffeinmentes című szakfolyóiratban megjelent eredmények szerint a tablettaszedők forgolódtak, és legfeljebb egy órával kevesebbet aludtak, ami a délután 5 óra utáni kávéfogyasztás veszélyeire figyelmeztet.

"A munkából hazafelé elkortyolt nagy adag kávé éppolyan negatív hatással van az alvásra , mintha a lefekvési időhöz közelebb innánk meg" - figyelmeztetett Christopher Drake, az intézmény pszichiáter professzora. "Az emberek kevésbé érzékelik a koffein alvásromboló hatását délután" - tette hozzá. Az alvás minőségét szubjektíven, alvási napló segítségével vizsgálták, valamint egyúttal objektív módszerrel is: otthoni alvásfigyelővel. "Az alvásszakértők mindig is gyanították, hogy a kávé hosszú idővel az elfogyasztása után is rosszul hat az alvásra" - magyarázta dr. Safwan Badr, az Amerikai Alvásszakértő Orvostársaság munkatársa.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra