A furcsa éjszakai viselkedésnek, azaz a paraszomniának két nagyobb típusa létezik. Az első gyermekeknél, fiataloknál viszonylag gyakori és nem igényel komolyabb beavatkozást. Ha azonban felnőtteknél jelentkezik, kivizsgálásra lehet szükség.
Olvasónk unokaöccse beszél álmában. Videórendelőnk korábbi adásában azt kérdezi Dr. Purebl György pszichiáter, alvásszakértőtől, hogy kell-e ezzel valamit kezdeni.
A furcsa éjszakai viselkedésnek, azaz a paraszomniának két nagyobb típusa létezik. Az első gyermekeknél, fiataloknál viszonylag gyakori és nem igényel komolyabb beavatkozást. Ha azonban felnőtteknél jelentkezik, kivizsgálásra lehet szükség.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.