Táplálkozás
Alrovatok
Egy különleges saláta juhtúróval és dióval
A negyedik naphoz érkeztünk, sok új ízzel és salátarecepttel gazdagodtunk már, megismerkedhettünk kevésbé ismert és használt zöldségekkel, de a sor még nem ért véget. A mai napon egy különleges, könnyen elkészíthető salátával folytatjuk.
Gluténmentes élelmiszerek tesztje: a borzalmastól az "egész jó"-ig
Hogy átérezzük, hogyan is kell táplálkozni lisztérzékenyként, az Egészségbolt.hu jóvoltából néhány héten át gluténmentes élelmiszereket teszteltünk. Nem csak arra voltunk kíváncsiak, hogy finomak-e, hanem arra is, hogy mennyi lemondással jár ez a kórkép.
Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám még így is várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.