Szénsavas, cukros - és sokat iszunk belőle

Szomjunkat sokféleképpen olthatjuk. A szakértők szerint a legjobb a tiszta víz lenne, de a kontinensen is ritkaságnak számító tiszta hazai ivóvíz helyett mégis sokszor az ásványvizeket vagy a boltokban kapható üdítőket választjuk.

Nemrég születésnapi partin voltam. Na nem én, hanem a két gyerekem volt hivatalos, de ha már úgy alakult, eltöltöttem közel fél napot a szinte kizárólag 6-8 évesekből álló társaságban. A gyerekek vidáman játszottak rohangáltak, mi néhányan pedig az ellátásukat felügyeltük a játszóházban. Eleinte kitartott a gyümölcslé és a szörp, de már akkor is sokan fanyalogtak, szénsavas üdítőket kérve. Később azonban a "ház" ilyet is hozott, és pillanatok alatt elfogyott. Dietetikusként nem vagyok a tiltás híve az élelmiszerek terén, de feltűnő volt, ahogy ezek a pár éves apróságok a szénsavas üdítőket itták. Meg is kérdeztem néhányat, szoktak-e máskor is inni. Persze - hangzott azonnal a válasz, sőt kiderült, többféle ízt is kedvelnek, s van aki napi rendszerességgel iszik ilyen üdítőket. Azt azért tudjuk, hogy a szénsavas üdítők nem ideálisak a gyerekek számára, de vajon csak ők teszik próbára az egészségüket? Utánanéztem, és meglepő adatokat találtam.

Mennyi üdítőt iszunk?

A különböző italszegmensek fogyasztásáról nagyon jó adatokat lehet találni. Így könnyű volt felfedezni a Magyar Ásványvíz Szövetség múlt évi beszámolóját, amelyből kiderült, hogy szorgosan iszogatjuk a szénsavas italokat: csak ebből évi 57 liter az egy főre jutó fogyasztás! Ha megnézzük, mit rejt a szám, ez azt jelenti, hogy minden magyar - beleértve persze szokás szerint a csecsemőket és az aggastyánokat - hetente több mint egy litert iszik ebből a termékfajtából. Hangsúlyozzuk, hogy ebben a számban nincs benne az ásványvíz-fogyasztás, még a szénsavval dúsított típusoké sem.

Mit kedvelünk?

A 2011-es adatok szerint a szénsavas üdítőkből a klasszikusnak számító kóla ízűt kedveljük leginkább, majd pedig a narancs következik. A citrom és a szőlő íz jelentős lemaradással követi a két listavezetőt. A fennmaradó néhány százalékon osztozik az összes többi, néhány tucatnyi ízvariáns. Sajnos, arról nem áll rendelkezésre adat, hogy ezeken belül mennyi a "light" vagyis édesítőszerrel készült italok aránya, és mennyi a hagyományos cukros italoké.

Számokra fordítva

Maradjunk az átlagos fogyasztási adatoknál, azaz tételezzük fel, hogy minden héten megiszunk egy liternyi üdítőt. Mi jut így a szervezetünkbe?

Vitamin- és ásványi anyag nem sok, azt ugyanis ezek az üdítőitalok nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben tartalmaznak. Tudjuk, hogy az italok jó ízét, frissítő hatását természetes savakkal, például foszfor- és citromsavval érik el. Ezekből elég sokat használ az üdítőital-ipar, sok szakértő szerint komoly a veszélye annak, hogy a növekvő üdítőital-fogyasztás kapcsolatba hozható a csontritkulás növekvő előfordulásával és a fogszuvasodással. Míg az előbbi esetében tény, hogy a foszforsav megakadályozza a táplálékkal felvett kalcium felszívódását, a másik esetben számos rémtörténet is hallottunk már. Ilyen például az, hogy a kedvelt kólaízű üdítők egy éjszaka alatt feloldanak egy teljes, a pohárba dobott fogat. Ez nem igaz, de 2006-ban készült tanulmányban a szénsavas üdítőkről kimutatták, hogy a fogyasztásukat követő percekben átlagosan tízszer több dentint vonnak ki a fogakból, mint például a gyümölcslevek. A fogszuvasodást okozó hatásért több összetevő lehet felelős, amelyek között a cukrot is ott találjuk. Ez pedig szintén érdekes összetevője az ilyen italoknak.

Édes kortyok

A tápanyagtáblázatok adatai alapján elmondhatjuk, hogy egy-egy deciliter hagyományos (tehát nem light) üdítőitalban 10-12 gramm cukrot találunk. Példánkból kiindulva ez hetente legalább 100 gramm cukor elfogyasztását jelenti, ez pedig több mint 400 kalóriának felel meg.

Ismerve a hazai lakosság táplálkozási adatait, erre a néhány száz kalóriára végképp nincs szükségünk. A KSH adatai szerint 2010-ben az átlagos napi kalóriafelvétel meghaladta a 3.100 kcal értéket, ami még egy közepes erőkifejtést igénylő fizikai munkát végző férfinak is elég, egy irodai munkát végző átlagos nőnek egyszerűen rengeteg (az ő energiaigénye körülbelül 2.000 kcal / nap). De mit jelent heti 400 kalória plusz energiabevitel?

Hízhatunk tőle egy év alatt közel két kilogrammot. Egy kilónyi súlygyarapodáshoz ugyanis durván számolva legalább 9.300 kcal plusz energiát kell bevinni a szervezetünkbe, 52 hét alatt csak az átlag üdítőital-fogyasztással is összejöhet több mint 20.000 felesleges kalória. (Példánkban abból indultunk ki, hogy ez a kalória a napi energiaszükségletünkön felül kerül az étrendünkbe, és nem teszünk meg semmit azért, hogy növeljük a leadást, vagy csökkentsük a felvételt.) Így néhány év alatt könnyen összejöhet a magyarokra jellemző tíz kilogramm feletti túlsúly. S a legrosszabb, hogy ezt már gyermekkorban elkezdjük "magunkra szedni". A című orvosi folyóiratban néhány éve publikált kutatás szerint ez kifejezetten igaz a gyerekeknél: a cukrozott üdítőitalokat fogyasztók 60 százalékkal nagyobb eséllyel voltak túlsúlyosak, mint akik ritkán vagy egyáltalán nem fogyasztottak ilyen italokat.

A cukor, ami néha nem is az

Nemrég egy érdekes fogyasztói teszt eredményeit lehetett olvasni: a sztenderdnek hitt élelmiszerek sem ugyanazok két országban, így sokszor előfordul az, hogy a máshol cukorral ízesített üdítőt nálunk izocukorral édesítik. Az izocukor egy folyékony, édes ízű szirup, amelyet leggyakrabban kukoricából kivont keményítő bontásával állítanak elő egy bonyolult folyamat során. Nem sokkal, de valamivel több kell belőle az ugyanolyan édes íz elérésére, mint cukorból, és kalóriatartalma is valamivel kisebb annál (egy gramm cukor 4,2 kcal, míg egy gramm izocukor körülbelül 3) viszont a cukorhoz hasonlóan nem tartalmaz említésre méltó mennyiségű ásványi anyagot.

A cukor izocukorral való helyettesítése nem gond, viszont sokan "érzik a különbséget" az ital ízében, és azt is jó tudnunk, hogy semmivel sem egészségesebb, mint a jól megszokott kristálycukor. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a szénsavas üdítőkre is ráférne a figyelmeztetés: felelősséggel fogyasszuk! Néhány hónapja erre jutottak New York város vezetői is, amikor megtiltották a város gyorséttermeiben a nagy kiszerelésű (ez ott a félliteresnél nagyobb) üdítőitalok felszolgálását, mondván, hogy ezzel is hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy az átlag amerikai polgár egészségesebben éljen. Hogy milyen sikert értek el ezzel, azt néhány év múlva meglátjuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra