Psziché
Mentális zavarok
Sokan alábecsülik a dohányfüst veszélyeit
A legtöbb ember tisztában van a passzív dohányzás veszélyeivel, illetve a nikotin egészségre gyakorolt hatásaival, a dohányfüst szerepét a tüdőrák kialakulásában azonban sokan alábecsülik – derült ki a HáziPatika.com dohányzással kapcsolatos kvízének eredményeiből.
Rejtett agysérülések: a családon belüli erőszak kevésbé ismert következményei
„Na, húzzál arrébb, mert úgy fejbe kólintalak, hogy a fal adja a másikat!” – üvöltötte a szomszéd, miközben tompa ütések hallatszottak. A fej megütésének, vagy akár megrúgásának hatásai nem feltétlenül azonnal derülnek ki.
Több idős, demens családtagja is van - huszonéves egyetemista fejlesztett társával MI-alapú eszközt demencia ellen
Két fiatal kutató a mesterséges intelligenciát vetette be, hogy a demencia és az Alzheimer-kór tünetein enyhítsenek. Az egyre nagyobb méreteket öltő társadalmi izoláció leküzdését célzó applikációjukkal reményeik szerint megelőzhetők vagy elnyújthatók az agyi leépüléssel járó betegségek. A fejlesztésükért Ipari Innovációs Díjjal kitüntetett Lőrincz Fannival és Szőnyi Balázzsal beszélgettünk.
„Pánikbeteg vagyok. Azt akarom, hogy mások tudják, hogy nincsenek egyedül, és nincs velük semmi baj”
Mikayla egy amerikai szülésznő, aki Houston-ban él. Küzdelmeit a pánikbetegséggel azért osztotta meg egy depressziós betegek számára kialakított közösségben, hogy saját példájával segítsen másokat.
Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.