„Volt idő, amikor azt hittem, hogy a szorongásom csak az élet káoszának része, egy háttérzümmögés, amelyet mindenki a maga módján kezel" - írja önvallomásában Mikayla a Anxiety & Depression Association of America (ADAA) oldalon. De egy nap, a rutin műszak során a kórházban, minden megváltozott. Az éjszaka viszonylag nyugodt volt a vajúdások és a szülések szempontjából. Nem voltam sem túlterhelt, és semmi különösebb nem tűnt szokatlannak. Aztán a semmiből azt éreztem, hogy
…a szívem elkezdett vadul verni, a mellkasom megfeszült, és mintha a szoba falai bezárultak volna körülöttem. Nehezen kaptam levegőt, és abban a pillanatban valóban azt hittem, hogy meghalok…
Nem ez volt az első pánikrohamom, de ez más volt. Nem külső stressz váltotta ki; csak megtörtént. Teljesen váratlanul ért. Az éjszaka után rájöttem, hogy ez nem csak szorongás, amit oldalra tolhatok, vagy átlendülhetek rajta. Ez valami több volt, és elkezdte átvenni az irányítást az életem felett olyan módon, amit korábban nem ismertem fel.
Rettegtem, hogy a következő rosszullét bármelyik pillanatban bekövetkezhet – vezetés vagy műszak közben, akár a családdal és a barátokkal töltött idő alatt. Az újabb rohamtól való félelem elég volt ahhoz, hogy folyamatosan résen legyek, ami csak táplálta a pánik és a szorongás ciklusait. Nem tudtam így élni.
Ekkor jöttem rá, hogy segítségre van szükségem. Terápiát kerestem, és ez lett a fordulópont számomra. A pszichológus segített megérteni a pánikbetegség valódi természetét. Légzőgyakorlatokkal és más módon is kognitív-viselkedési stratégiák kialakítását alakítottuk ki az életemben, hogy szembeszálljunk a pánikomat kiváltó katasztrofális gondolatokkal.
A szorongásom kezeléséhez vezető út nem volt könnyű vagy gyors. Voltak napok, amikor úgy éreztem, hogy a fejlődés lehetetlen, és a legkisebb kudarc is spirálba sodort. De lassan kezdtem visszanyerni az irányítást.
Elkezdtem megérteni a testem jelzéseit, és felismertem, amikor egy újabb epizód felé tartok, időt adva arra, hogy a megtanult eszközöket használjam önmagam helyrehozására.
A folyamat során újra felfedeztem a kreativitás
terápiás erejét is. Ami hosszú, stresszes váltások utáni kikapcsolódásként
indult, valami sokkal jelentősebbé vált. Amikor viaszt öntöttem, illatanyagokat
választottam és gyertyákat készítettem, úgy éreztem, jelen vagyok a pillanatban.
Ritka érzés volt ez olyasvalaki számára, aki ilyen sokáig ragadt a szorongás
körforgásában. (később Mikayla vállalkozást is alapított, amely igen hamar sikeressé vált).
A
terápia, az öngondoskodási gyakorlatok, mint a naplóírás és a meditáció,
valamint a gyertyakészítés kreatív kivezetése révén, lassan elkezdtem
gyógyulni. Nem akarok úgy tenni, mintha a pánikbetegségem egyik napról a
másikra eltűnt volna, vagy, hogy ez olyasmi, amivel már soha nem küzdök. Még
mindig ott van, de most úgy érzem, felkészültem arra, hogy kezeljem.
"Megkerestem
az ADAA-t (Amerikai Szorongás és Depresszió Szövetség), hogy megosszam a
történetemet, mert évek óta szorongással és pánikrohamokkal küzdök, és tudom, milyen
félelmetes lehet. Azt akarom, hogy mások tudják, hogy nincsenek egyedül, és
hogy nincs velük semmi "baj". Együtt vagyunk. A
pánikbetegséggel való utazásom továbbra is folyamatban van, de ez is az
átalakulás útja” - mondta el.
