Életmód
Alrovatok
Súlyos mellékhatást okozhatnak a hamis gyógyszerekek
Iszonyatos szívdobogás, remegés, izzadás, folyamatos pörgés, napi három óra alvás - a durvább partidrogok által kiváltott élményekhez hasonlítja a hamisított gyógyszerek fogyasztásával járó tüneteket az Origo a témáról megjelent cikkében.
Méhnyakrák: félezer elkerülhető haláleset
Magyarországon évente mintegy félezer nő hal meg méhnyakrák következtében. Ez a viszonylag kis szám is rettenetes, hiszen egy közepes magyar falu teljes női lakosságát tenné ki. Ugyanakkor ne felejtsük: egyetlen haláleset is sok, ha elkerülhető lenne.
Árvíz: ilyen sürgősségi csomaggal készüljünk!
Akik olyan településen laknak, ahol kitelepítés várható, készítsék előre el a sürgősségi csomagot. A váltóruházat és a tisztálkodási szerek mellett nem szabad megfeledkezni az állandóan szedett gyógyszerekről, a csecsemőknek tápszerről, ruházatról.
Északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és több helyen fordulhat elő időszakos eső, zápor, főként a nyugati megyékben van esély néhol zivatarra is. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.