Kézmosás a piszoárban

Egy litván tervező különleges piszoárral szeretné népszerűsíteni a kézmosást a férfiak körében. Az érintés nélkül nyitható, mozgásérzékelős csap higiénikussá teszi a műveletet.

A Michigani Állami Egyetem friss eredményei alapján a férfiak 15 százaléka egyáltalán nem szokott kezet mosni, míg a nőknél ez az arány 7 százalék. Szappant csupán az urak fele használ, míg a hölgyek több mint háromnegyede.

Kaspars Jursons "Stand" névre hallgató kreációja megkönnyíti a vizelés utáni kézmosást a férfiak számára. A fogadtatás viszont nem maradéktalanul pozitív, mert vannak, akik szerint higiéniai aggályokat vet föl a piszoárban történő tisztálkodás. "Akinek eddig nem volt szokása kezet mosni vizelés után, a csappal szemben állva biztosan nem feledkezik meg róla" - magyarázta a feltaláló.

A Michigani Állami Egyetem kutatása eközben arra is fényt derített, hogy csupán minden huszadik ember mossa elegendő ideig a kezét ahhoz, hogy mosdóhasználat után eltüntesse róla a kórokozókat. Harmaduk nem használ szappant, tizedük pedig egyáltalán nem is mos kezet . A férfiaknál kedvezőtlenebb arány mutatkozott, mint a nőknél.

A kézmosás a létező leghatékonyabb módszer a fertőző betegségek terjedésének megállítására az egyesült államokbeli Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) állásfoglalása alapján. A kézmosás hiánya tehető felelőssé az étel útján szervezetbe kerülő fertőzések csaknem feléért, pedig már 15-20 másodpercnyi alapos, szappanos kézmosás is elegendő volna. Az átlageredmények szerint azonban egy kézmosás csupán hat másodpercig tart.

Carl Borchgrevink professzor és csapata bárok, éttermek és más nyilvános helyek mosdóiban mérte a kézmosási szokásokat . Ez az első olyan munka, amely olyan tényezőket vett számításba, mint a kézmosás időtartama, illetve a szappan használata.

Egy másik tanulmány rámutatott, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel mosnak kezet, ha a mosdóban erre felszólító üzenetet találnak. A kutatók felsőoktatási intézmények toalettjein helyeztek ki "Ötből négy diák MINDEN vécéhasználat után kezet mos" feliratú táblákat. Azelőtt a férfiak háromnegyede nyilatkozott rendszeres kézmosásról , ám ennek hatására 86 százalékra nőtt a kedvező arány.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.