Miért nem egészséges hullával élni?

Bár a mumifikálódott, több éves hulla kevésbé veszélyes, mint az 1-2 napos, komoly egészségügyi kockázatnak tette ki magát az a család, amelynek tagjai hat évig éltek együtt elhunyt szerettükkel.

Az elmúlt napokban nagy vihart kavart annak a kazincbarcikai fiatalembernek a története, akinek halálát családja képtelen volt feldolgozni, ezért hat éven keresztül együtt éltek holttestével.

Az eset nem csak kulturális szempontból elrettentő, hanem a családtagok komoly egészségügyi kockázatnak is kitették magukat azzal, hogy éveken keresztül egy légtérben tartózkodtak az idő közben oszlásnak indult, majd részben mumifikálódott hozzátartozójukkal. A halottakra és a temetkezésre vonatkozóan szűk határidőket határoz meg a vonatkozó rendelet és törvény: az elhunyt észlelését haladéktalanul jelenteni kell, az illetékes orvosnak pedig legfeljebb 6 órán belül el kell végeznie a halottvizsgálatot. Ezt követően ő gondoskodik a halott elszállításáról, amelynek 16 órán belül meg kell történnie. Magyarországon kötelező eltemetni, vagy elhamvasztani a halottat.

A szabályok nem véletlenül ennyire szigorúak, hiszen a halottak egészségügyi kockázatot jelentenek környezetükre. Már az ókorban tapasztalták, hogy az emberi és állati hullák megbetegítették a velük foglalkozókat. Ezt sokáig az úgynevezett "hullaméreggel" magyarázták. Ennek bizonyítására Haller Albrecht és Magendie Gaspard a XIX. században a tetemekből készített vizes kivonatot állatokba fecskendezték. Azt tapasztalták, hogy a kísérleti állatok hamarosan elpusztultak.

Ma már tudjuk, hogy olyan anyag, mint hullaméreg nem létezik, a halottak azonban valóban mérgeznek. Ennek kulcsa abban a változásban rejlik, amit a halál után bizonyos baktériumok okoznak a testen. Ilyenkor a hullában egyrészt lúgos hatású, jellemző anyagok keletkeznek, amelyeknek bizonyos része mérgező. Másrészt a baktériumok mérgeket, toxinokat termelnek, amelyek a legváltozatosabb mérgezési tünetekre vezethetnek.

Fontos azonban kiemelni, hogy ezek a mérgek csak akkor juthatnak akár életveszélyes mennyiségben a szervezetbe, ha azokat elfogyasztjuk. Ha csupán a bőr repedésein, sebein át szivárog méreg, az csak enyhébb mérgezést okozhat - ez magyarázza, hogy a kazincbarcikai fiút holtában is "etető" és ápoló családtagoknak miért nem esett komolyabb baja. Főleg, hogy a kórokozó baktériumok a hullából idővel kipusztulnak, a már régi, előrehaladott rothadásban levő test rendszerint sokkal kevésbé veszélyes, mint a friss, 1-2 napos tetem. Fertőzésveszély azonban, főleg az első időszakban, fennáll, ha a kórokozó baktériumok egy sebbe vándorolnak és sebfertőzést okoznak .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos időre lehet számítani jobbára kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Legfeljebb a keleti határvidéken fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor, máshol nem várható csapadék. Többfelé lesz erős az északias irányú szél, a középső országrészben lehet kissé mérsékeltebb a légmozgás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?