Életmód
Alrovatok
Elképesztő, amit a szegedi kutatók megalkottak
A biológiai jelenségek folytonos, nagy felbontású elemzését teszi lehetővé az ELKH Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársainak legújabb fejlesztése. Innovatív módszerük segítséget nyújthat a szív- és érrendszeri megbetegedések vagy akár a daganatok molekuláris mechanizmusának a pontosabb megértésében.
Falus szerint ezért veszélyes a mostani nyitás
Magyarországon rögtön megkapja a védettségi igazolványt az, akit beoltottak a koronavírus elleni vakcina első adagjával. Falus András immunológus azonban arra figyelmeztet, hogy az első oltásra nem mindenkinek reagál ugyanúgy a szervezete, éppen ezért veszélyes a mostani nyitás.
Felfázás együttlét után?
Bár sokan azt hiszik, kizárólag a hideg felületen való hosszabb üléstől fázhatunk fel, a kórkép neve félrevezető, hiszen számos más hajlamosító tényező előidézheti azt, illetve növelheti a kockázatát. Ilyen például a szexuális aktus is. Cikkünkben elmagyarázzuk, mi az összefüggés, és hogyan lehet elkerülni a bajt.
Átmenetileg nagyobb területen szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, ki is derülhet az ég, majd délnyugat felől ismét egyre több helyen beborul. Hajnalig csak helyenként fordulhat elő hószállingózás kisebb havazás. Ezt követően egy csapadékzóna képződik a Dél-Dunántúl és a középső országrész fölött, melyből eleinte még többnyire havazás valószínű, a délnyugati megyékben viszont már a reggeli órákban fagyott eső, ónos eső is lehet. A Dunántúl északi felén élénk, néhol erős lökések kísérhetik a délkeleti szelet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.