Életmód
Alrovatok
Jeges a Balaton, de életveszélyes rámenni
Csütörtökre a Balaton partján többfelé nagyobb jégtáblák alakultak ki a januári hidegben. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a mostani jég közlekedésre és sportolásra egyaránt alkalmatlan, rámerészkedni pedig életveszélyes.
Koronavírus: az oltások így hatnak az anyatejre
A szoptatás során csecsemőjüknek is átadják az oltott anyák azokat az antitesteket, amiket a szervezetük az új koronavírus ellen termelt. Így pedig passzív immunitást biztosítanak számukra a világjárványt kiváltó kórokozóval szemben - derült ki egy frissen megjelent amerikai tanulmányból.
Így lehetünk határozottabbak döntéshelyzetben
Napi szinten sok kisebb döntést kell meghoznunk, de néha eljönnek az olyan pillanatok, amikor kifejezetten komoly, akár az egész életünkre kihatással lévő döntéssel kerülünk szembe. Ilyenkor nagyon sokan bizonytalanodnak el, de Liam James Colling coach tréner szerint megvannak azok a módszerek, amelyekkel könnyíthetünk a helyzetünkön.
Tényleg jobb az olvasás, mint az internetezés?
A hagyományos médiafogyasztás, illetve az internet és az okoseszközök használatának hatásait vizsgálta meg egy friss kutatás. Az eredmények szerint azok élete sem boldogabb és kiegyensúlyozottabb, akik a modern helyett a tradicionális médiafogyasztást részesítik előnyben.
Derült vagy gyengén fátyolfelhős idő várható. Hajnalra helyenként párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás döntően gyenge, mérsékelt marad.Késő estére általában -4 és +4 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és +2 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb is lehet. Fronthatásra ugyan nem kell számítani, de a hajnali minimumok még sokfelé fagypont alakulnak, így a gyors napközbeni melegedés intenzív hőingást eredményez.