Életmód
Alrovatok
Humánmeteo: ne csodálkozzunk, ha fájni fog a fejünk
Csütörtökön kezdetben gyenge hidegfronti hatás érvényesül, napközben viszont ez fokozatosan megszűnik. Eleinte a görcsös, majd a migrénes fejfájás lehet gyakori, emellett az arra hajlamosak keringési panaszokat és vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak.
Délután több helyen zivatarok csaphatnak le
Szerdán a legtöbb napsütésre az északkeleti megyékben lehet számítani. A Dunántúlon azonban délután már záporokra, zivatarokra is készülhetünk. A hét többi munkanapján viszont – a csütörtök délelőttöt leszámítva – várhatóan nem lesz csapadék. Előrejelzés péntekig.
Északkeleten csak lassan szakadozik a felhőzet, ott gyenge havazás sem kizárt, máshol viszont általában derült, napos idővel indul a nap. Napközben aztán nyugat felől ismét megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, estére mindenütt beborul az ég. Késő délutántól északnyugat felől növekszik a csapadék esélye, eleinte havazás, majd ónos eső is várható. A nap első felében még helyenként élénk lehet a nyugati szél, aztán délire fordul, és mindenütt mérséklődik, legyengül a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 fok között valószínű. Késő estére -16 és -1 fok közé hűl le a levegő, délnyugat felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre. Az érkező melegfront hatására az arra érzékenyek körében kellemetlen orvosmeteorológiai panaszok jelentkezhetnek.