Csütörtökön is jó meleg lesz

Ma és holnap is kiteljesedik a nyár, csapadékmentes, meleg idő várható.

Csütörtök délelőtt a vastagabb felhők zöme elvonul, amikből addig még főként délen elszórtan számíthatunk csapadékra, délután viszont napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Elsősorban a Dunától keletre élénkülhet meg az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között valószínű. Késő estére 18 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Nyáron különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel. Fotó: Getty Images

Jórészt derült lesz az ég, de a nyugati, délnyugati határ közelében felhősebb idő várható, és ott a határok mentén helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Az északkeleti szél jellemzően mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 19 fok között alakul, de az északi völgyekben hidegebb lesz.

Pénteken többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett sok napsütésre számíthatunk. Csupán elvétve fordulhat elő zápor, zivatar estig, késő estig, nagyobb eséllyel a Dunántúlon. A délkeleti szél főleg a Dunántúlon többfelé megélénkül. Délutánra 27 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!