Életmód
Alrovatok
Válságban a magyarországi fürdők
Az új típusú koronavírus-járvány miatt a vendégek elmaradása eddig legalább 50 százalékos bevételkiesést okozott az idén, emiatt országszerte csaknem ötezer dolgozó elbocsátására kényszerülnek a cégek 2021 márciusáig - hívta fel a figyelmet Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.
Szerelem világjárvány idején: betiltották a csókolózást
Egy pandémia alatt sok, korábban teljesen hétköznapi tevékenység lesz (fertőzés)veszélyes, így például a randevúzás, a csókolózás, és természetesen a szex. Bár most, a koronavírus-járvány idején is nehezített tereppé vált a szerelmi és a szexuális élet, a sokkal pusztítóbb spanyolnáthajárvány még inkább feladta a leckét a turbékoló galambpároknak. De hogyan elégítették ki akkoriban vágyaikat, igényeiket az emberek, egyáltalán kielégíthették-e?
A maszkviselés alig ismert előnye
Az új koronavírus terjedésének lassítása érdekében több szabályt is be kell tartani, ilyen például a maszkviselés. Bár számos vizsgálat bizonyította, hogy valóban hasznos, ha eltakarjuk orrunkat, szánkat, sokan vannak, akiknek inkább csak nyűg ez az előírás. Pedig a maszkhordásnak van egy másik óriási előnye: védhet a légyszennyezés egyes káros hatásaitól.
Napos idő várható az általában kevés gomolyfelhő mellett. Ezek nagy része estére feloszlik, ekkor többfelé kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északias irányú szél sokfelé lesz élénk, erős, az ország középső részén, egy összeáramlási zóna mentén mérsékelt maradhat a légáramlás.A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. Késő estére 13 és 21 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.