Zivatarokra itt kell majd számítani (2020.10.15.)

Igazi őszi időjárás vár ránk a következő napokban: esőre, néhol zivatarra, párára, ködre és felhősödésre készülhetünk. Íme, a részletes előrejelzés!

Csütörtökön dél felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de kezdetben keleten, északkeleten lehet még néhány órás napsütés - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzésében . Délnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, sőt a délután második felében délen esetleg zivatar is kialakulhat; időnként megélénkül az északkeleti szél. A hőmérséklet kora délután északnyugaton, nyugaton 10 és 13, míg másutt 14 és 18 fok között alakul, de délkeleten akár 20 fok is lehet. Késő estére 9 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Esőre, néhol zivatarokra készülhetünk.
Esőre, néhol zivatarokra készülhetünk. Fotó: Getty Images

Pénteken gyengén és erősen felhős területekre, illetve időszakokra is számítani lehet. Kezdetben több helyen, majd főleg északon szórványosan előfordul eső, zápor. A Dunától keletre néhol zivatar is kialakulhat. Főleg hajnalban, reggel több helyen valószínű párásság, köd, rétegfelhőzet is. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között várható, de északkeleten 17, 18 fokot is mérhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Éjszaka északkelet felől tovább csökken a felhőzet, reggel derült tájak is lesznek, de a nyugati és déli tájakon erősen felhős vagy borult marad az ég. Csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél elsősorban az ország keleti harmadán élénk, északkeleten erős is marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben gyenge fagy is valószínű. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!