Szerelem világjárvány idején: betiltották a csókolózást

Egy pandémia alatt sok, korábban teljesen hétköznapi tevékenység lesz (fertőzés)veszélyes, így például a randevúzás, a csókolózás, és természetesen a szex. Bár most, a koronavírus-járvány idején is nehezített tereppé vált a szerelmi és a szexuális élet, a sokkal pusztítóbb spanyolnáthajárvány még inkább feladta a leckét a turbékoló galambpároknak. De hogyan elégítették ki akkoriban vágyaikat, igényeiket az emberek, egyáltalán kielégíthették-e?

Az 1918-as spanyolnáthajárvány a történelem egyik legnagyobb pandémiája volt, a Föld teljes lakosságának mintegy 3-5 százalékát elpusztította. A kórokozó - az influenza A nevű vírusa - az Egyesült Államokban, egy kansasi katonai bázison kezdett terjedni; a betegségről akkoriban a semleges Spanyolország sajtójában megjelent híradásokat átvevő európai újságok írásaiból szereztek tudomást az emberek, innen eredeztethető a "spanyolnátha" elnevezés.

A koronavírus-járvány kitörése óta érezhetően megnőtt az érdeklődés a spanyolnátha iránt, ami nem csoda, hiszen sok a hasonlóság a két pandémia között (noha szerencsére a jelenlegi kevésbé pusztító). Nézzünk csak meg néhány szalagcímet az 1918-as újságokból!

  • "Kissing Is Barred While Influenza Is Lurking About" - magyarul: "Betiltották a csókolózást az inlfuenzaveszély miatt" (Tombstone Epitaph, 1918)
  • "Quarantine Will Be Lifted: Schools and Places of Amusement to Reopen" - magyarul: "Feloldják a karantént: újra megnyitnak az iskolák és a szórakozóhelyek" (Chattanooga News, 1918)
  • "Wellesley College to Break Quarantine to See Show" - magyarul: "A Wellesley Főiskola megszakítja a karantént, hogy lássa a show-t" (Boston Globe, 1919)

Ismerős helyzet, igaz? Ezek a hírek akár ma is megjelenhetnének. És ha már az egyezésekről van szó: a két világjárvány a szerelmi és a szexuális életre is hasonló hatással volt, annyi különbséggel, hogy a spanyolnátha idején - részben az eltérő korszellem, részben a járvány súlyossága miatt - még több akadály gördült az emberek elé (ez a fent ismertetett szalagcímek közül az első alapján sejthető is). Ennek részleteiről itt olvasható átfogó cikk.

Szex a középkorban: nem olyan volt, mint hisszük Gondolta volna, hogy bár a középkorban bűnnek tartották az önkielégítést, sok orvos kifejezetten ajánlotta bizonyos esetekben? És azt, hogy meg voltak győződve róla, egyes puffasztó ételek erekciót okozhatnak? Már ebből a két példából is jól látható, hogy a középkori szexuális élet jóval összetettebb és izgalmasabb volt, mint sokan hiszik. Cikkünkben további érdekes történetek segítségével adunk mélyebb betekintést ennek az időszaknak az intim titkaiba.

Ne érj a katonához

Amikor a spanyolnátha terjedni kezdett, világszerte több városban betiltották, vagy legalábbis szabályozták a csókolózást, hogy elejét vegyék az újabb és újabb megbetegedéseknek. "Egyes szigorítások értelmében nem lehetett megcsókolni, megölelni a háborúból hazatérő katonákat (az első világháború nagyjából ekkor ért véget - a szerk.), mert úgy sejtették, ezek a férfiak vírushordozók" - magyarázza Roi Mandel, a MyHeritage nevű, genealógiával (származástannal) foglalkozó oldal kutatója.

Mint azt a Bisbee Daily Review egyik 1920-as száma írja, Madridban letartóztattak egy férfit, mert megcsókolta a feleségét az utcán. A törvény értelmében ugyanis az influenza idején a férfiak nem tehettek ilyet a nőkkel nyilvánosan. (Itt megjegyeznénk, hogy a csókolózás akkoriban a járványtól függetlenül is érzékeny téma volt, a spanyolnátha előtt pár évvel még tabunak számított, és olyan cikkek jelentek meg róla, amelyek a veszélyességét taglalták.) Természetesen voltak, akik tiltakoztak a szigorú szabályok ellen. Mandel a vizsgálódása során rábukkant egy cikkre, amelyben arról írtak, az Ohio állambeli Cincinnati polgármestere szemet hunyt azon meleg fogadtatás felett, amelyben az emberek az első világháborúból hazaérkező katonákat részesítették.

Portréfotózás 1914 körül - négy év múlva tört ki a spanyolnáthajárvány.
Portréfotózás 1914 körül - négy év múlva tört ki a spanyolnáthajárvány. Fotó: Getty Images

A csókolózás kerülése mellett egyébként nagyjából olyan általános járványügyi ajánlások, előírások voltak érvényben a spanyolnátha idején, mint ma, a koronavírus-járvány alatt. A Democratic Banner egy 1918-as száma szerint Rupert Blue sebész tábornok azt javasolta az embereknek, hogy kerüljék a tömeget, a "felelőtlen köpködést", illetve a poharak vagy zsebkendők másokkal való megosztását. Néhány helyen karantént is elrendeltek, bezártak egyes boltokat, tiltották az összejöveteleket - főleg az olyan frivolnak tartott eseményeket, mint a cirkuszi előadások vagy a vásárok, mutatott ra Naomi Rogers, a Yale Egyetem orvostörténésze. "Érdekesség, de a mozi sorsáról már nehezebben döntöttek az illetékesek. Bár tisztában voltak vele, milyen veszélyes, hogy sok ember gyűlik össze zárt helyen, nem tudtak szemet hunyni a mozi azon előnye felett, hogy a segítségével könnyedén lehet tájékoztatni a lakosságot az egészségügyi szabályokról" - így Rogers.

Csókolózás pingpongütővel

Az emberek tehát nem voltak teljesen elvágva a civilizációtól, a távolságtartásra vonatkozó szabályok miatt azonban szinte lehetetlenné - vagy legalábbis nagyon körülményessé - vált az ismerkedés, a randevúzás. Ez főleg az egyedülállók számára jelentett óriási érvágást; Mandel szerint sokan arra kényszerültek, hogy újsághirdetés útján keressenek házastársat, a szerelmes levelek pedig fénykorukat élték. Persze a már egy ideje együtt lévő szerelmespárok is megszenvedték a helyzetet: eleve azt is csak trükkösen tudták megoldani, hogy találkozzanak, hát még ahhoz mennyi kreativitás kellett, hogy "érdemben" is foglalkozhassanak egymással a légyottok alatt!

Számos bizonyíték van rá, hogy többféle - mondjuk úgy - érdekes találmány segített a például csókolózásra vonatkozó tiltás megkerülésében, az egyikről a Popular Science Monthly korabeli számában hirdetés is megjelent. Az eszköz úgy festett, mint egy pingpongütő (a reklámszöveg szerint ráadásul lehetett is annak használni), és csókolózáskor a szerelmeseknek a szájuk közé kellett helyezni. Noha a nyélre erősített, kör alakú keretbe foglalt hálós anyag állítólag antiszeptikus, vagyis fertőtlenítő hatású réteggel volt bevonva, mondanunk sem kell, hogy semmiféle védelmet nem nyújtott a használóinak. Legalább ugyanennyire népszerű volt a papírzsebkendőn keresztüli csókolózás is, amelyet szintén nem lehet vírusbiztos megoldásnak nevezni - már csak azért sem, mert akkoriban még porózus, azaz lyukacsos szerkezetű anyagokat használtak, amelyek nem védtek kellőképpen a nyálcseppecskék ellen.

Felpezsdül a (szexuális) élet

A spanyolnátha-járvány 1919-ig három hullámban pusztította az emberiséget, de utána sem tűnt el teljesen: még az 1920-as években is jelentkezett, de már csak belesimulva a szezonális influenzába. Szép lassan minden visszatért a rendes kerékvágásba, például ismét lehetett normális körülmények között randevúzni. Sőt: igencsak felpezsdült a szexuális élet is, úgy tűnik, a huzamosabb ideig tartó, kényszeres távolságtartást túlzott intimitással próbálták kompenzálni az emberek.

Vibrátorral kezelték a férfiakat Kétségkívül sok örömet tud okozni, bár még mindig tabu beszélni róla, ki és mennyit használja. A vibrátor mostanra az egyik legnépszerűbb szexuális segédeszköz lett, legelső változatát több ezer évvel ezelőtt készítették el. Történetét számos tévhit tarkítja - nem igaz például, hogy feltalálója hisztériás nők kezelésére alkalmazta -, de ezek talán csak még érdekesebbé teszik. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan alakult a sorsa megszületésétől napjainkig.

Az 1920-as évek elején számos újság beszámolt bizonyos kétes hírű partikról, amelyeken olyan párok vettek részt, akik összebújni ugyan nem akartak a kedvesükkel, minden mást azonban szívesen csináltak volna vele. A szinglik például úgy simogatták, csókolgatták kiválasztottjukat, hogy közben a barátaik is ott voltak mellettük, az ismerősök közelsége ugyanis segített visszatartani őket attól, hogy szexuális aktusba bonyolódjanak.

Nos, ahogy a mondás tartja: a történelem ismétli önmagát. Kíváncsiak vagyunk, a koronavírus-járványt is pezsgő '20-as évek követik majd, és ha igen, milyen extremitásokkal találkozunk majd a szerelmi életben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Utca emberét kérdeztük, tudja-e mi az anafilaxiás sokk

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

A kezdetben párás, felhős északi tájakon is naposra fordul az idő, és általában sok napsütésre számíthatunk a képződő gomolyfelhők mellett. Főként az északkeleti tájakon alakulhat ki kevés helyen zápor, zivatar. A délnyugati szél megélénkülhet, zivatarok környezetében megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között változik. A változékony idő mellett a frontérzékenyek tüneteit napközben kettős fronthatás erősítheti fel.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra