Életmód
Alrovatok
Milyen betegségben szenvednek a gumiemberek?
Az elmúlt századok cirkuszai nemcsak a mutatványosokról, artistákról és állatidomárokról szóltak, gyakran olyan embereket is szörnyszülöttként mutogattak, akik valójában valamilyen betegségben szenvedtek. Sorozatunk következő részében a hajlékonyságukról híres kígyó- vagy gumiembereket mutatjuk be.
Elég az egészséghez egy perc "mindent bele" tréning
Sokunk számára a legégetőbb kérdés, hogy az edzést milyen kevés munkával lehet megúszni? Egy igen alapos új tanulmányt szerint intervallumedzésből, lehet, hogy nagyon kevés is elég. Ugyanis kiderítették, hogy akár 60 másodperc megerőltető terhelés is sikeresen javíthatja az egészséget, és felér háromnegyed vagy akár egy óra mérsékelt testmozgással.
Többnyire erősen felhős, északkeleten tartósan borult lesz az ég. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor, legkevésbé a középső országrészben lehet csapadék. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csak 3, 5 fok lesz. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.