Életmód
Relax
Tényleg kétféleképpen lehet mosolyogni?
Sokakkal előfordul, hogy egy-egy magukról készült fotón láttán azt gondolják, mosolyuk egyáltalán nem tűnik valódinak a képen. A szakember szerint egyszerű a magyarázat a jelenségre: a hamisnak tűnő mosoly ugyanis általában tényleg hamis. Mit csinálunk tehát rosszul ilyenkor?
„Nekem ne mondja meg senki, hogyan éljek”
Mindenkinek lehetnek olyan kihívásai vagy traumái, amelyekkel nem, vagy csak nagyon hosszú idő alatt tudna egyedül megbirkózni. Nem kell azonban egymagunkban belevágni a nehéz helyzet megoldásába – ebben ma már számos szakember segíthet nekünk. De vajon kihez érdemes fordulni az adott problémákkal? Pszichológussal és coach-csal beszélgettünk.
Veszélyben az egészségünk: a legstresszesebb munkakörök
A munkahelyi stressz leküzdése globális probléma: milliókat érint és az élet minden területére rányomja bélyegét a munkahelyi teljesítménytől kezdve a fizikai és mentális egészségen át egészen a családi-baráti kapcsolatok alakulásáig. Mutatjuk, kik vannak a legnagyobb veszélynek kitéve.
Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.