Kiderült, van-e esély itthon a négynapos munkahétre

Magyarországon a vállalatok negyede elbocsátásra készül. A négynapos munkahét is enyhíthetné a hivatalok rezsigondjait - hangzott el az ATV Híradó riportjában.

Rugalmasabb munkaszervezésre is ösztönözhetik a hivatalokat az elszálló rezsiköltségek. A négynapos munkahetet több nyugat-európai országban tesztelték már, eltérő tapasztalatokkal. „Speciálisan, ágazatokra, illetve munkavállalókra szabottan lehetne bevezetni. Ami szinte biztos, hogy pozitívum, hogy a munkavállalónak a munka-magánélet egyensúlyára, az elégedettségére mindenképpen pozitív hatással van lehet” – fogalmazott az ATV Híradójának Hegyi-Halmos Nóra, az ELTE PPK egyetemi adjunktusa. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a négynapos munkahét feszültséget is okozhat a munkaerőpiacon: főleg azok körében, akik nem tehetik meg, hogy 4 napot dolgozzanak. 

Előnyei és hátrányai is lehetnek a négynapos munkahétnek. Előbbiek közé tartozik a dolgozói elégedettség. Fotó: Getty Images

Mi a helyzet itthon?

Már Magyarországon is kísérleteznek az új munkarend bevezetésével, többek között a Magyar Telekomnál, ahol még tart a tesztidőszak. Az ATV Híradója ennek kapcsán megkérdezte, hogy a minisztériumok gondolkodnak-e a négynapos munkaidő bevezetésén, amire azt a hivatalos választ kapták, hogy a téma nincs a kormány napirendjén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!