Mosolygás
Tényleg kétféleképpen lehet mosolyogni?
Sokakkal előfordul, hogy egy-egy magukról készült fotón láttán azt gondolják, mosolyuk egyáltalán nem tűnik valódinak a képen. A szakember szerint egyszerű a magyarázat a jelenségre: a hamisnak tűnő mosoly ugyanis általában tényleg hamis. Mit csinálunk tehát rosszul ilyenkor?
A mosolygás így csapja be az agyat
Frank Sinatrától Katy Perryig számos sztár megénekelte már, milyen csodálatos erő rejlik egyetlen egyszerű mosolyban. Feldobódunk tőle, azonnal megváltozik a külső megjelenésünk, illetve általában véve jobban érezzük magunkat tőle a bőrünkben. De vajon mit mond erről a tudomány?
5 ok, hogy miért mosolyogjunk többet
2011-ben Ron Gutman, a healthap.com vezérigazgatója a mosoly erejéről tartott egy előadást a TED-en: ezt csaknem 4 millióan nézték meg eddig és 49 különböző nyelvre fordították már le. Eszerint a mosoly nemcsak jóllétünket, hanem egészségünket is javítja - ennek részleteit foglaltuk össze az alábbiakban.
Gyógyszerkereső
Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.