Így csökkenhetne a kidobott étel mennyisége

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2016 óta követi nyomon a hazai háztartási élelmiszerhulladék-helyzet alakulását. Most pedig háztartások jelentkezését várja a negyedik élelmiszerhulladék-felméréséhez.

Az élelmiszerhulladék visszaszorítása a tapasztalatok szerint azon múlik, hogy néha mérlegre tegyük a hétköznapi bevásárlási, ételkészítési, tálalási és ételtárolási szokásainkat. Legtöbbször már apró módosításokkal is évi több kilogrammal csökkenthetjük az élelmiszerhulladékunk mennyiségét – hívta fel a figyelmet weboldalán a Nébih.

élelmiszerhulladék, élelmiszerpazarlás
Egy átlagos magyar évente 65 kilogramm élelmiszert dob a szemétbe. Fotó: Gettyb Images

Készítsünk hulladéknaplót!

A legelső lépés, amelyet a Nébih szerint az élelmiszerpazarlás mérsékléséért tehetünk, az az, hogy feltérképezzük a háztartásunk gyengepontjait. Ehhez jó módszer például, ha egy héten keresztül hulladéknaplót vezetünk: ebben azt kell rögzíteni, hogy mit dobtunk a szemétbe, és mekkora mennyiségben. „Erre kitűnő alkalom, ha részt veszünk a Nébih legújabb felmérésében. A résztvevők ugyanis képet kapnak arról, hogy mely élelmiszerekből dobnak ki a legtöbbet, és azokra a jövőben célzottan ügyelve tehetnek a pazarlás enyhítéséért” – írta tájékoztatójában a Nébih.
A háztartási élelmiszerhulladék-mérési programra itt lehet jelentkezni a következő két hétben. A résztvevők segítségét egy-egy ajándékcsomaggal köszöni majd meg a hivatal.

Harmadával csökkenhetne a kidobott étel mennyisége

A Nébih kiemelte azt is, hogy friss kutatásuk szerint egy átlagos magyar évente 65 kilogramm élelmiszert dob a szemétbe. Az élelmiszerhulladék mennyisége azonban jelentős mértékben – több mint 25 kilogrammal – csökkenhetne egy kis odafigyeléssel. Ezt a részt nevezzük élelmiszerpazarlásnak.

Ugyan az élelmiszerpazarlás az elmúlt 5 évben 25 százalékkal csökkent a magyar háztartásokban, még így is elképesztő méreteket ölt: évi 245 ezer tonnát tesz ki. Ezzel a mennyiséggel egy éven keresztül jól lehetne lakatni 450 ezer embert, napi háromszori bőséges étkezéssel számolva.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!