Életmód
Női egészség
Koronavírus: az oltások így hatnak az anyatejre
A szoptatás során csecsemőjüknek is átadják az oltott anyák azokat az antitesteket, amiket a szervezetük az új koronavírus ellen termelt. Így pedig passzív immunitást biztosítanak számukra a világjárványt kiváltó kórokozóval szemben - derült ki egy frissen megjelent amerikai tanulmányból.
Mammográfia: torzíthatja az eredményeket a COVID-vakcina
Az Amerikai Emlőradiológiai társaság azt javasolja, hogy a nők lehetőleg még a koronavírus elleni védőoltás beadatása előtt essenek túl a mammográfiai szűrővizsgálatukon. A vakcina egyik mellékhatása ugyanis befolyásolhatja a vizsgálat pontosságát.
Új kezdeményezéssel támogatja a nőket az nlc
Március 5-től Juhász Borbála nőtörténész, genderszakértő segíti az nlc, az első számú magyar női online magazin munkáját. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség tagja szakmai tapasztalatával egyfajta nőjogi lektorként, "ombudswomanként" fogja monitorozni a portálon megjelenő, érzékenyebb témájú cikkeket.
Szülés után: ennyi ideig tarthat a felépülés (x)
A nők teste 9 hónap alatt készül fel arra, hogy életet adjon egy másik embernek, de ennél akár jóval több időre is szüksége van, hogy szülés után regenerálódni tudjon. Ezt a folyamatot nem szabad sürgetni, de elősegíteni és támogatni azonban lehetséges. Lássuk, mit tehetnek az újdonsült anyukák!
Miért akarok folyton enni a menstruáció előtt?
Ha átkutatott fiókok, sarkig tárt szekrényajtók, feldúlt hűtő jelzi egy darabka csoki utáni kutatásunk nyomait, akkor tudhatjuk, néhany nap, s menstruálni fogunk. Ilyenkor sokunk tapasztalja, hogy farkaséhség tör rá, s nem marad édesség, rágcsa, ami megúszhatná szárazon a falásrohamot. De olyanok is akadnak, akik ilyenkor nemcsak a nassolásban, de minden étkezésnél érzik étvágyuk fokozottságát. De vajon miért ennénk folyton menstruáció előtt?
Nők, akik 30 felett vállalnak gyereket
A könyvesboltokban számos olyan kiadványt lehet megvásárolni, amely a leendő édesanyáknak ad tanácsokat a várandóssággal kapcsolatban. Ezek jó részében az áll, hogy ha bármilyen kérdésünk van, inkább a szakirodalom ajánlásait kövessük, ne pedig az édesanyánktól várjuk a válaszokat. De valóban ez a helyes megoldás?
Beindítja-e a szex a szülést?
A terminus közeledtével a nők rendszerint egyre jobban várják már, hogy beinduljon a szülés. Ehhez a könnyű testmozgástól a fűszeres ételeken át a málnalevélteáig számos praktikát be lehet vetni, valamint sokan esküsznek a szexuális együttlétek hatására is. De vajon van-e ez utóbbinak bármi alapja?
Hazudtak az első fogamzásgátlóról
A 20. század elején eredetileg a férfiak számára próbáltak meg hormonális fogamzásgátlót kifejleszteni. Ám hamar letettek a tervről, mikor kiderült, hogy a gyógyszernek mellékhatásai is lennének. Helyette végül piacra dobták a nőknek szánt hormonális fogamzásgátlókat - melyek szedése számos mellékhatással járhat. A tudósokat akkoriban ezek a női problémák kevésbé zavarták.
Napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.A hőmérséklet délután 23 és 29, késő este 15 és 21 fok között alakul. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.