EP: az orvos vallása nem lehet gátja az abortusznak

Az egészségügyi dolgozók vallási vagy lelkiismereti okokra hivatkozva nem tagadhatják meg a művi terhességmegszakítást, mivel az veszélybe sodorhatja a páciens életét – jelentette ki az Európai Parlament (EP) a strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában csütörtökön.

A 364 szavazattal, 154 ellenszavazat és 37 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők arra figyelmeztettek, hogy az Egyesült Államokban és egyes uniós tagállamokban is visszalépés tapasztalható a szexuális és reproduktív jogok terén. A képviselők arra szólították fel Joe Biden elnököt és kormányát, hogy továbbra is támogassa a jogot az abortuszhoz és a hozzáférést a biztonságos és legális abortuszhoz, ugyanis – mint írták – az abortusz amerikai tiltása világszintű következményekkel jár.

Milyen esetekben indokolt orvosilag az abortusz ?

Az állásfoglalás szerint a legális abortusz betiltása és korlátozása aránytalanul és nagy mértékben a szegénységben élő nőket sújtja. Azon nők körében, akik anyagi vagy logisztikai okokból nem tudnak a környező államok kórházaiba elutazni, megnő a kockázata annak, hogy nem biztonságos vagy akár életveszélyes eljárásoknak vetik alá magukat. Az EP-képviselők kijelentették: az Európai Uniónak és az összes uniós tagállamnak ellensúlyoznia kellene a szexuális és reproduktív egészséggel és jogokkal kapcsolatos amerikai finanszírozás esetleges globális csökkentését, illetve határozottan támogatnia kellene az egyetemes hozzáférést a biztonságos és legális abortuszhoz.

Az EP-állásfoglalás arra is kitért, hogy az uniós tagállamoknak dekriminalizálniuk kell a művi terhességmegszakítást. El kell távolítaniuk minden akadályt a biztonságos és legális abortusz, valamint a szexuális és reproduktív egészséggel kapcsolatos szolgáltatások útjából. Az egészségügyi dolgozók pedig sem vallási, sem lelkiismereti okokra hivatkozva nem tagadhatják meg az abortuszt, mivel ez veszélybe sodorhatja a páciens életét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.