Egy másik országban végezték el az abortuszt a nőn, aki Máltán lett rosszul

Több napos várakozás után végül egy mallorcai kórházba szállították azt a várandós amerikai nőt, akinél Máltán indult meg a vetélés – írta az ABC News.

Egy orvoscsapat Mallorcára szállította azt az amerikai nőt, akinél Máltán nem végezték el az abortuszt az országban érvényben lévő, törvényileg előírt abortusztilalom miatt – számolt be róla néhány napja az ABC News.

A Seattle melletti Issaquah városából érkező Andrea Prudente és párja felhőtlen vakációt tervezett Máltán: szerették volna, ha gyermekük megszületése előtt nyaralhatnak még egyet kettesben. Június 5-én kezdték meg pihenésüket, ám egy héttel később – terhessége 16. hetében – Prudente erősen vérezni kezdett. Kórházba szállították, ahol gyógyszeres kezelést kapott és megfigyelték.

abortusz, abortusztörvény, vetélés
Az abortusz a mai napig érzékeny és vitatott téma. Képünk illusztráció. Forrás: Getty Images

A helyzet visszafordíthatatlanná vált

Csakhogy időközben megrepedt a magzatburok és levált a méhlepény, így a magzatnak nem maradt esélye a túlélésre. A máltai törvény értelmében azonban amíg a magzatnak van szívhangja vagy az anyánál nem lép fel az életét veszélyeztető fertőzés, nem szakíthatják meg a terhességet. Akkor sem, ha nincs esély annak kihordására.

A nő koronavírustesztje pozitív lett, ezért karanténba került, majd antibiotikumkúrában részesült a potenciális fertőzésveszély miatt. Ahogy arról korábban a Guardian írt , a 38 éves Prudente abban bízott, hogy mielőbb az Egyesült Királyságba szállítják. “Egyszerűen csak szeretnék élve kikerülni innen, soha nem képzeltem, hogy ilyen rémálomba csöppenhetünk” – idézte a lap a kétségbeesett nőt.

Életveszélyes megoldás

Az Egyesült Királyság helyett a jóval közelebbi Mallorca fogadta a nőt. Párja, Jay Weeldreyer az AP-nek adott pénteki videóinterjúban elmondta: Prudente fizikai állapota stabil, kimerült, ugyanakkor megkönnyebbült. "A következő, elkerülhetetlen lépés a  terhességmegszakítás lesz” – fogalmazott a férfi.

A spanyol törvények lehetővé teszik a terhességmegszakítást egészen a 14. hétig, indokolt esetben – amennyiben az anya élete vagy egészsége veszélyben van – pedig egészen a 22. hétig engedélyezhetik.

A máltai nők jogaiért küzdő Women’s Rights Foundation múlt héten óvást nyújtott be a bíróságra, az abortusz legalizálását követelve. 

Az Egyesült Államokban szigorítottak

Ahogy arról korábban írtunk , az amerikai legfelsőbb bíróság döntése értelmében az abortuszjog normáit ezentúl a tagállamok határozzák meg, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy betilthatják a művi terhességmegszakítást. Nyolc amerikai tagállamban már életbe is lépett az abortusztilalom. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Az ország déli felében lehet felhősebb az ég, sőt a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként egész nap borult marad az ég. Ezzel szemben északon, északnyugaton csak kevés felhő ígérkezik. Délelőtt a Dél-Dunántúlon még kisebb eső előfordulhat, később ott sem valószínű csapadék. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!