Van, ahol az abortuszt beépítenék az orvosképzésbe

Be kell építeni a művi terhességmegszakítást az orvostanhallgatók képzésébe Németországban a szövetségi kormány család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztere szerint.

Az abortuszról szóló orvosi tájékoztatás büntetőjogi tiltásának eltörlését további lépéseknek kell követniük - közölte Lisa Paus, a német szövetségi kormány család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztere a Der Tagesspiegel című lap hétfői számának adott interjújában.

Az amerikai legfelsőbb bíróság abortuszról szóló döntése ellen tüntetnek az Egyesült Államok több városában. Fotó: Getty Images

Mint mondta, "nem szabad megállni", és következő lépésként az orvosképzés részévé kell tenni a művi terhességmegszakítás orvostudományi módszereit. A Zöldek politikusa szerint az abortusz ügyét teljes egészében a büntetőjogon kívül kell szabályozni, az SPD-vel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) alakított koalíció azonban végül abban állapodott meg, hogy egyelőre összeállítanak egy külső, független szakértőkből álló testületet, amely egy szélesebb kört, a reprodukciós egészséghez fűződő jogok egészét tekinti át, és reformjavaslatokat fogalmaz meg.

Mi változik?

A szövetségi parlament (Bundestag) júniusban törölte a büntető törvénykönyvből a 219a paragrafust, amely szerint a művi terhességmegszakítást végző orvosok ugyan tájékoztathatnak arról, hogy vállalnak ilyen beavatkozást, de részleteket nem hozhatnak nyilvánosságra.

A törölt jogszabályhelyen használt megnevezés szerint "a terhességmegszakítás reklámozásánák" tiltásáról szóló paragrafus hatályon kívül helyezése volt a tavaly decemberben megalakult koalíció első nagyobb társadalompolitikai vállalkozása.

A kormánypártok hangsúlyozták: nem változik az az alapelv, hogy a magzati élet védendő, de az orvosok által az abortuszról nyújtott tényszerű tájékoztatás nem lehet többé büntetendő.

Az Egyesült Államokban tüntetnek

Az amerikai legfelsőbb bíróság nemrégiben úgy döntött , hogy az abortuszjog normáit ezentúl a tagállamok határozzák majd meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy betilthatják a művi terhességmegszakítást. A döntést követően nyolc amerikai tagállamban azonnal életbe lépett az abortusztilalom. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.