Van, ahol enyhítették az abortusztörvényt

Izraelben könnyítettek az abortusz szabályozásán. „A nők testéhez fűződő jogok egyedül a nőket illetik meg” – hangsúlyozta a helyi egészségügyi miniszter.

Az izraeli törvényhozók olyan – három hónap múlva életbe lépő – törvénymódosításokat fogadtak el a kneszet munkaügyi és népjóléti bizottságában, amelyek megkönnyítik a nők számára a művi terhesség-megszakítást. Az abortuszbizottságokat azonban nem szüntették meg.

abortusz, abortusztörvény
Izrael könnyebbé tette a lelkileg egyébként is megterhelő folyamatot. Fotó: Getty Images

Bizonyos kérdéseket sem tehetnek már fel

A terhesség első heteiben ezentúl nem a kórházakban, hanem az egészségbiztosító pénztárak rendelőiben, gyógyszerekkel végzik majd el a beavatkozást, és ebben az időszakban a nők mentesülnek a bizottságok előtt való megjelenés alól – ismertette a változtatásokat jóváhagyó Nicán Horovic egészségügyi miniszter. Mint mondta, az ilyenkor kitöltendő nyomtatványokat majd az internetről is le lehet tölteni, és eltávolítják belőlük az emberek magánszféráját durván érintő kérdéseket.

Az eddigi, 1977-ből származó űrlapról törlik például az olyan kérdéseket, amelyek azt vizsgálják, hogy a nők vagy partnereik használtak-e fogamzásgátlót. Azt azonban továbbra is megkérdezik, hogy az érintetteknek volt-e korábban abortuszuk, mert a válasz orvosi szempontból fontos lehet.

Van még hova fejlődni

A tárcavezető az izraeli módosítást összehasonlította az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának múlt heti döntésével, amely felülvizsgálta azt az 1973-as határozatot, amely megakadályozta, hogy a döntés az egyes tagállamok hatásköre legyen, illetve megelőzte, hogy országosan betiltsák az abortuszt. „Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának lépése, amely megtagadja a nőktől a testük feletti uralmat, visszafelé tart, elnyomja a nőket, és száz évvel visszaveti a szabad és liberális világ vezetőjét” – mondta Horowitz.

Egyébként korábban az izraeli médiában számos nő számolt be az abortuszbizottságok részéről őt ért megaláztatásokról, tolakodó kérdésekről, és olyan kísérletekről, amelyekkel megpróbálták megakadályozni kérésük teljesítését. Az izraeli nőszervezetek koalíciója most ugyan megdicsérte Horovicot a könnyítésekért, de leszögezték: arra törekszenek, hogy törvényi szabályozással teljesen szüntessék meg az abortusz-bizottságokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.