Jelek, hogy nem eszünk elég rostot

A székrekedés az egyik legbiztosabb jele annak, hogy túl kevés rostos élelmiszert fogyasztottunk, de ezen felül is vannak tünetek, amelyekkel a szervezetünk azt próbálja megmutatni, hogy több rostra lenne szüksége az egészséges működéshez.

A megfelelő rostbevitel az emésztés mellett fontos szerepet játszik az egészséges testsúly fenntartásában, csökkenti a szívbetegségek kialakulásának esélyét, sőt, bizonyos fajta rákos megbetegedésekét is. Ha a székletünk szokatlan formájú, túl apró, kemény, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy meg kell emelnünk a napi rostbevitelünket. Az egészséges széklet általában hengeres formájú, és egyenes, esetleg C alakú.

A megfelelő emésztés érdekében érdemes minél több rostot fogyasztani
A megfelelő emésztés érdekében érdemes minél több rostot fogyasztani

Árulkodó jel az is, ha étkezés után túl hamar megéhezünk. A rostok nagy helyet foglalnak el az emésztőrendszerben, így biztosítva a teltségérzetet, de ha már egy főétkezés után egy órával úgy érezzük, hogy ismét ennünk kellene, az azt jelzi, hogy rostban szegény ételt ettünk. Igyekezzünk az ebéd és a vacsora előtt is megenni egy kisebb tányér salátát vagy zöldséglevest - ezzel nem csak a megfelelő rostbevitelt biztosítjuk, hanem abban is segít, hogy egy étkezés alkalmával kevesebb kalóriát vigyünk be.

A rendszeres puffadás is a rosthiány tünete lehet, bár jó, ha tudjuk, hogy a felfúvódás és gázképződés a rostos táplálékok "túladagolásánál" is jellemző lehet. Az mindenesetre bizonyos, hogy elegendő rost nélkül lelassul az emésztés, bizonyos anyagok tovább maradnak a tápcsatornában, mint kellene, és ettől felfújódik a hasunk.

11 tipp puffadás ellen

Az evés utáni álmosság nem ritka, különösen, ha valami miatt túlságosan teleesszük magunkat. Ha azonban rendszeresen azt tapasztaljuk, hogy ebéd és vacsora után azonnal el tudnánk aludni, akkor valószínűleg nem ettünk elég rostot, és ettől ingadozik a vércukorszintünk.

Az egészséges napi rostbevitel 25-30 gramm - fogyasszuk minél több teljes kiőrlésű gabonát , olajos magokat, babot, gyümölcsöket és zöldségeket. A rosttartalmú táplálékkiegészítőkkel pedig óvatosan, mert nem helyettesítik a kiegyensúlyozott táplálkozást, ráadásul egyesekre extrán puffasztó hatással lehetnek.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!