„A párom soha többé nem akar szexelni – van értelme folytatni?”

Előfordul, hogy valaki teljesen elveszíti az érdeklődését a szex iránt. Ez azonban gyakran nagyon nehéz helyzetbe hozza a partnert, aki továbbra is vágyna az intimitásra.

Te mit tennél, ha a párod egyszer csak bejelentené, hogy nem akar többet ágyba bújni veled? És mit szólnál ahhoz, ha még azt is elutasítaná, hogy meztelenül érintkezzetek? Beletörődnél, vagy azonnal véget vetnél a kapcsolatnak, akármilyen régóta is tart? Az ilyen, lelkileg igencsak embert próbáló helyzetekben nem könnyű egyedül meghozni a jó döntést. Lássuk tehát, hogy mit javasol egy pszichoterapeuta, aki kifejezetten a szexuális zavarok kezelésére specializálódott.

nő elutasítja és eltolja magától a férfit az ágyban
Előfordul, hogy valaki teljesen elveszíti az érdeklődését a szex iránt. Fotó: Getty Images

„A feleségem úgy döntött, hogy vége a szexuális életünknek”

A The Guardian szakértőjéhez fordult tanácsért egy férfi, akinek a felesége nyolcévnyi együttlét után azt mondta, hogy soha többé nem fog vele szexelni. „Nem adott konkrét magyarázatot, de azt mondta, nem haragból, és nem is egy másik férfi iránti vonzódás miatt döntött így. Egyszerűen csak közölte, hogy bár nagyon szeret engem és nincs köztünk probléma, nem akar már velem ágyba bújni” – írta levelében a kétségbeesett férj.

A férfi elmondása szerint felesége a menopauza előrehaladottabb szakaszában jár éppen, a nő azonban nem ezzel indokolja a döntést. „Most tényleg azt akarja, hogy rendes indoklás nélkül elfogadjam, hogy cölibátusban kell élnem mellette, miközben elvárja, hogy hűséges legyek hozzá? Szeretem őt, de attól tartok, hogy az intimitás hiánya véget vethet a házasságunknak” – fogalmazott a levélíró.

A férfinak válaszoló Pamela Stephenson Connolly szerint egy ilyen döntés nagyon lesújtó lehet. Fontos azonban megérteni és elfogadni, hogy a menopauza nagyon pusztító hatással lehet a nők libidójára, emellett viszont egyéb problémák is felléphetnek, úgymint a hüvelyszárazság és a közösülés közben érzett fájdalom. A panaszok egyébként számos, akár hormonmentes módon is enyhíthetőek, ennek azonban mindig a nő egyéni döntésének kell lennie. Partnerként legfeljebb szakember felkeresését lehet javasolni, illetve felajánlani a teljes érzelmi támogatást. „Szerintem nyolc év együttlét után ne hozz elhamarkodott döntést” – tette hozzá a szakértő, utalva arra, hogy ha egy pár a szexuális nehézségek ellenére is szeretne együtt maradni, számos út áll előttük ahhoz, hogy ezt kölcsönös elégedettséggel tudják megtenni.

„A feleségem teljesen elutasítja a fizikai érintkezést”

Hasonló problémával kereste fel a szakembert egy másik férj – annyi különbséggel, hogy ő már nem is a szexre vágyik, csupán arra, hogy meztelenül ölelkezhessen feleségével. A nő azonban ezt sem szeretné. „Már évek óta nincs köztünk szexuális intimitás, vágyom azonban a fizikai érintkezésre. Javasoltam, hogy próbáljuk ki az úgynevezett progresszív deszenzibilizációs terápiát, vagyis azt, hogy először meztelenül, de fizikai kontaktus nélkül fekszünk egymás mellett. Ezzel megtapasztalhatnánk, hogy ennek nem kell feltétlenül szexhez vezetnie, de attól még kiválthat jó érzést és megelégedést. A feleségem azonban egyáltalán nem volt érdeklődő, sőt: aktívan ellenezte az ötletet” – fogalmazott levelében a férfi.

A pár egyébként külön hálószobában alszik. A nő egyszer megengedte a férjének, hogy befeküdjön mellé az ágyba, de csak teljesen felöltözve, a férfi azonban ezt kínosnak és megalázónak érezte, mert úgy tűnt neki, hogy a feleségét a legkevésbé sem érdekli az ő jelenléte. „Időnként eszembe jut, hogy megkérdezem, hogy esetleg kereshetem-e máshol az intimitást, de azt hiszem, az a házasságunk végéhez vezetne. Így viszont csapdában érzem magamat. Szeretem a feleségemet, de a neheztelésem egyre inkább növekszik” – olvasható a levélben.

„Megértem, hogy kétségbeesett és szomorú vagy a helyzet miatt. Az igényeid valósak és jogosak, és teljes mértékben megérdemled, hogy boldogabb legyél. Viszont itt valójában nem egy szexuális problémáról van szó, sokkal inkább egy hatalmi harcról, amelyben te állsz vesztésre. Közös feladatotok (lenne), hogy lebontsátok a köztetek lévő falakat, és elérjetek egy kölcsönös empátiát, amely segítségével közös nevezőre tudnátok jutni” – válaszolta Pamela Stephenson Connolly. A szakember párterápiát javasolt a házasság megmentése érdekében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.