Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság

Egy finom reggeli kávé jó napindító lehet, gyógyszert szedve azonban nem árt az óvatosság! A koffein kihatással lehet ugyanis egyes hatóanyagok működésére.

A koffein nemcsak élénkít, hanem befolyásolhatja azt, hogyan dolgozza fel a szervezet a gyógyszereket. Kávé mellett bevéve a gyógyszer túlzott mellékhatásokat okozhat, vagy éppen csökkenhet a hatása. Ennek oka, hogy a koffein hatással van a gyomor-bélrendszerre és a máj metabolizáló enzimeire. Emiatt megváltozhat, hogy a gyógyszer mikor és milyen mennyiségben szívódik fel, illetve mennyi idő alatt bomlik le. E kettős hatás vezethet a gyógyszer hatásfokának romlásához — vagy a mellékhatások felerősödéséhez.

kávé és gyógyszer egymás mellett
A kávézás negatívan befolyásolhatja az egyidejűleg szedett gyógyszerek működését. Fotó: Getty Images

Hogyan hat a kávé a gyógyszerszedésre?

A kávé és a gyógyszerek közötti kölcsönhatások elkerülésének egyik legegyszerűbb módja, ha nem egy időben fogyasztod őket. A legtöbb szakmai ajánlás szerint érdemes legalább 1-2 órát várni a gyógyszer bevétele és a koffeintartalmú italok elfogyasztása között, hogy a szervezetnek legyen ideje feldolgozni a hatóanyagot. Mindig figyeld a gyógyszer alkalmazási útmutatóját is: ha a betegtájékoztató kimondottan jelzi, hogy kerülni kell a koffeint, azt érdemes komolyan venni. Az alábbiakban a WebMD gyűjtése alapján áttekintjük azokat a leggyakrabban használt gyógyszercsoportokat, amelyeknél ismert, hogy az egyidejű koffeinfogyasztás kihatással lehet a készítmény működésére.

Fájdalomcsillapítók

Érdekesség, hogy a koffein sok esetben fokozza az olyan hagyományos fájdalomcsillapítók hatását, mint az ibuprofén és a paracetamol. Egyes vizsgálatok szerint a 100 milligramm koffeinnel – nagyjából egy erős kávéval – együtt szedett gyógyszer körülbelül 10 százalékkal jobb fájdalomcsillapítást biztosít. A pontos ok még nem ismert, de úgy tűnik, a koffein segíti a felszívódást és hosszabb ideig tartja a hatóanyagot a szervezetben.

Megfázás és allergia elleni készítmények

Sok nátha- és allergiagyógyszer pszeudoefedrin tartalmaz. Ha erre iszol egy kávét, erősebb szívdobogást, idegességet és alvászavart tapasztalhatsz. Cukorbetegeknél a kombináció akár a vércukorszintet is megemelheti.

Vérnyomáscsökkentők

Sok vérnyomáscsökkentő lassítja a pulzust, illetve tágítja az ereket. A koffein viszont éppen ennek az ellenkezőjét teszi: emeli a pulzust és enyhén összehúzza az ereket. Ez megnehezítheti a gyógyszer dolgát, így a megszokott hatás gyengülhet. A hosszabb távon megemelkedett vérnyomás pedig növeli a szívbetegség és a stroke veszélyét, ezért ha rendszeresen kávézol, érdemes stabil időbeosztást kialakítani vagy koffeinmentes alternatívát választani.

Vérhígítók (antikoagulánsok)

A warfarin és más véralvadásgátlók mellett a koffein tovább lassíthatja a véralvadást, így nagyobb lehet a véraláfutás vagy a vérzés kockázata. Bár nem kell teljesen lemondani a kávéról, a mérsékelt fogyasztás és az orvossal egyeztetett mennyiség kulcsfontosságú.

Pajzsmirigygyógyszerek

A levotiroxin felszívódását a kávé látványosan rontja. Ha túl korán iszol a gyógyszer után, a szervezet nem jut elegendő hatóanyaghoz, így a pajzsmirigy-alulműködés tünetei, mint a fáradtság, a hízás vagy a hidegérzékenység, sem enyhülnek megfelelően. Jó megoldás, ha a reggeli tabletta után 30-60 percet vársz, és csak ezután kortyolsz bele az első kávéba.

Antidepresszánsok

A koffein hatása antidepresszánsoknál változó. Egyes szelektív szerotoninvisszavétel-gátlóknál (SSRI-k), mint például a fluoxetin és a fluvoxamin, hosszabb ideig tarthatja a gyógyszert a szervezetben, ami akár kedvező is lehet. Más esetekben – főleg ha szorongásra hajlamos a beteg – a kávé fokozhatja az idegességet és rontja az alvást. Monoaminoxidáz-gátlók (MAOI-k) mellett pedig, mint a fenelzin vagy a tranilcipromin, nagyobb lehet a vérnyomás-emelkedés veszélye. Emiatt fontos, hogy antidepresszánsok szedésekor orvos mondja meg, mennyi koffein fér bele biztonságosan.

Antipszichotikumok

A koffein ronthatja a pszichotikus zavarok bizonyos tüneteit – például fokozhatja a nyugtalanságot és az alvászavart. Emellett sok antipszichotikumot ugyanaz az enzim bont le, mint a koffeint, így a szervezetnek nehezebb dolga van, és a gyógyszer hatása gyengülhet. A koffein mennyiségének beállítása itt különösen fontos.

Cukorbetegség kezelése

Körülbelül 200 milligramm koffein – két erősebb kávé – már befolyásolhatja az inzulinhatást, ami vércukorkiugrást vagy -csökkenést is okozhat. A 2-es típusú cukorbetegséggel élők gyakran érzékenyebbek erre. Ha ingadozó a vércukrod, érdemes tesztelni, hogy javul-e az állapotod kevesebb koffeinnel.

Asztmagyógyszerek

A teofillinhez hasonlóan a koffein is lazítja a légutak simaizmait – csak enyhébben. Ez akár csekély mértékben előnyös is lehet, viszont a két stimuláns egyszerre nyugtalanságot vagy ingerlékenységet válthat ki.

Kinolon típusú antibiotikumok

Ezek az antibiotikumok lassítják a koffein lebontását, így a kávé hatása tovább tart, ami erősebb remegést vagy alvászavart okozhat. A legerősebb kölcsönhatás enoxacinnal jelentkezik, míg ofloxacinnál enyhébb. Ha ilyen antibiotikumot szedsz, jobb kerülni a koffeint, legalább átmenetileg.

Metotrexát

Az autoimmun betegségek kezelésére használt metotrexát és a koffein kapcsolatáról ellentmondásosak az eredmények: egyes kutatások szerint gyengítheti a gyógyszer hatását, mások szerint nincs jelentős változás. A WebMD ajánlása szerint a legbiztosabb a mérsékelt koffeinfogyasztás.

Alzheimer-kór elleni szerek

A koffein szűkítheti a vér-agy gát átjárhatóságát, így az Alzheimer-gyógyszerek – donepezil, galantamin, rivasztigmin – nehezebben jutnak el a célterületre. Ha fáradtnak érzed magad, energiaital vagy újabb kávé helyett próbálj inkább hidratálni, légzőgyakorlatot végezni vagy rövid pihenőt tartani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Élénk, majd délelőttől erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.