Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
Koronavírus: Magyarországon is lesz karantén?
Miután hazánkban is sorra diagnosztizálják a COVID-19 betegeket, egyre többekben merül fel a kérdés, hogy itthon milyen intézkedésekre lehet számítani járvány esetén. Vajon bezárják majd az iskolákat és közigazgatási intézményeket? Karantént vezetnek be a gócpontokon? Kell-e határzárra készülni?
Korlátozásokat vezet be a Debreceni Egyetem
Bár egyelőre nincs koronavírusos hallgatójuk, a hatékony védekezés érdekében operatív törzs alakult csütörtökön a Debreceni Egyetemen. Első intézkedésként felfüggesztették a dolgozók hivatalos utazásait a kockázatosnak ítélt országokba, valamint az onnan hazaérkezőket arra kérik, három hétig ne látogassák az intézményt.
Koronavírus: több országban is nagy a baj
Elkerülhetetlen az országos járvány Franciaországban - jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő. A új koronavírus ugyanis már több mint 400 embert fertőzött meg és 7 áldozatot szedett az országban. Közben Olaszországban is tovább súlyosbodott a helyzet.
Koronavírus: új járványszakasz kezdődött
Új szakasz kezdődött Németországban az új koronavírus okozta járványban. Most már ugyanis nem a külföldön történt fertőzések a meghatározóak, hanem a belföldiek - mondta Lothar Wieler, a Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője.
Kézmosás vagy kézfertőtlenítő: melyik jobb koronavírus ellen?
Mivel az új koronavírus elleni vakcinát leghamarabb jövőre kezdhetik el beoltatni, addig a fertőzés ellen alapvető higiéniai intézkedésekkel védekezhetünk. De vajon melyik módszer a hatásosabb: a szappanos kézmosás vagy esetleg az alkoholos kézfertőtlenítő gél használata?
Koronavírus: ez a 10 legfontosabb tudnivaló
Ázsiában már hónapok óta tudják, hogy milyen együtt élni a koronavírus-járvánnyal. Ezért összeszedtük azt a 10 legfontosabb tanulságot, amelyet az ottani tapasztalatokból érdemes nekünk is megismernünk és megfogadnunk, hiszen úgy tűnik, Európában még csak most jön a java.
Koronavírus: hibák, amik növelik a fertőzés esélyét
Most, hogy már Magyarországon is vannak koronavírus-fertőzöttek, még fontosabb, hogy mindent megtegyünk a megbetegedés kivédéséért. Bizonyos hibák azonban növelik a kockázatot, így ezeket tanácsos elkerülni - cikkünkből kiderül, mire figyeljünk.
Alapvetően derült időre számíthatunk, de főleg a nyugati és az északkeleti tájakon időnként fátyol-, helyenként gomolyfelhők is lehetnek az égen. Esetleg északnyugaton még az esti órákban néhány csapadékgóc előfordulhat. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél, amely kedd hajnalban az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul, és elkezd megélénkülni.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken akár több fokkal alacsonyabb, míg a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken, belvárosokban és a szelesebb északnyugati tájakon ennél magasabb értéket is mérhetünk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.