Koronavírus: karanténba került egy magyar

Karanténba került Brazíliában egy koronavírus-fertőzött magyar - közölte Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Újabb magyar állampolgár került karanténba külföldön a koronavírus-fertőzés miatt. "Az illető állapota javult az elmúlt időszakban, immár tünetmentes. Most egy negatív teszteredményre várunk, hogy a kórházat a karanténintézkedés vége előtt elhagyhassa" - ismertette a külügyminiszter. Addig is a brazíliavárosi magyar konzulok naponta kétszer felveszik a kapcsolatot a betegnek, és lehetőség szerint mindenben segítenek neki - közölte.

A brazíliavárosi egyébként már a tizenharmadik ilyen eset. Brazílián kívül öt országban tartanak számon koronavírusos magyarokat .

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, Brazília, karantén, magyar fertőzött
Szájmaszkot viselő nő sétál a brazíliai Sao Paulóban. Fotó: Getty Images

Hajón és szállodában is rekedtek magyarok

Ahogy már korábban megírtuk , turisták százait helyezték karanténba a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek legnagyobb szigetén, Tenerifén, ahol egy koronavírussal megfertőzött olasz állampolgár tartózkodott. A szállodában magyarok is vannak. De a Japánban karantén alá helyezett óceánjáró hajón is vannak magyarok, ők a személyzet tagjai. Bár a hajó utasait már ferbuár közepén elengedték , a hajó dolgozóit mégis a fedélzeten tartották megfigyelés céljából.

Jól gondoljuk meg, elutazunk-e

Az egészségügyi karantén idejére alapesetben a munkavállalót nem illeti meg táppénz, mert ez nem minősül fizetett távollétnek. Olvassa el a részleteket!

A Külügyminisztérium által kiemelten kockázatosnak minősített országokba való utazás veszélyeire figyelmeztetett korábban egy biztosítási alkusz cég. A koronavírus miatt bejelentett vesztegzár területén bajba került ügyfeleken ugyanis nem tudnak segíteni a biztosítók. Ilyenkor nem tudják érvényesíteni a szerződésben vállalt szolgáltatásokat, hiszen hiányoznak a teljesítés feltételei.

Ha valaki a koronavírus terjedése miatt karanténba kerül külföldön, akkor szintén nem tudnak közvetlenül segíteni a biztosítók. A külföldön karanténba került magyarok viszont számíthatnak a kórházi napi térítésre, illetve a megfigyelés idején kiesett aktív kereset és a táppénz különbözetének megtérítésére, ha van ilyen kitétel a biztosításukban.

Az útlemondás egy olyan tétel a biztosításban, amely akkor lép életbe, ha magával a biztosítottal vagy közvetlen hozzátartozójával történik valami, ami miatt nem tud elutazni. A sztornóbiztosítás azonban nem vonatkozik arra az esetre, ha valaki a koronavírus-járványtól tartva mondja vissza a már kifizetett utazást. Ilyenkor tehát még az útlemondási biztosítás megléte esetén sem fizetnek kártérítést a biztosítók.

Ellátás nélkül küldték haza a veszélyeztetett terhes nőt a fogorvosi rendelőből, mert korábban Olaszországban járt. A részletekért olvassa el az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra