Az idegrendszert is károsíthatja a koronavírus

Kínai kutatók minden eddiginél pontosabb képet kaptak arról, hogyan terjed a koronavírus. Kiderült az is, hogy a fertőzés képes károsítani a beteg központi idegrendszerét.

Kínai kutatók atomi szinten azonosították azt a mechanizmust, hogy miként fertőzi meg az új koronavírus az embert. Az eredményeiknek a prevencióban is fontos szerepük lehet és hozzájárulhatnak új gyógymódok kifejlesztéséhez.

Koronavírus: ez a 10 legfontosabb tudnivaló Ázsiában már hónapok óta tudják, hogy milyen együtt élni a koronavírus-járvánnyal. Ezért összeszedtük azt a 10 legfontosabb tanulságot, amelyet az ottani tapasztalatokból érdemes nekünk is megismernünk és megfogadnunk, hiszen úgy tűnik, Európában még csak most jön a java. A fontos tudnivalókért kattintson az alábbi linkre !

A Science című tudományos folyóiratban szerdán közzétett tanulmányukban a kutatók leírták annak receptornak a szerkezetét egy sejt felületén, amelyre az új koronavírus nyomást gyakorol, hogy bejuthasson az emberi szervezetbe. A Westlake Institute for Advanced Study és a Cinghua Egyetem kutatói kimutatták, hogy az új koronavírus kötődése azonos a SARS-koronavírus kötődéséhez, de számos szekvenciavariáció és szerkezeti eltérés megváltoztathatja az ACE2 nevű receptor affinitását a vírushoz. Hasonló eredményre jutottak a Texasi Egyetem és az Amerikai Nemzeti Egészségvédelmi Intézet kutatói, akik szintén kimutatták, hogy a SARS-CoV-2 néven jegyzett új koronavírus a SARS-vírussal azonos ACE2 receptorhoz kötődik, de az új koronavírus esetében az ACE2 kötődése tízszer, hússzor magasabb, mint a SARS-vírus esetében, ami megmagyarázhatja az új koronavírus emberek közötti könnyebb terjedését.

"Kutatásunk eredménye nemcsak megvilágította a vírusfertőzés mechanisztikus megértését, de megkönnyíti a vírusészlelést és vírusellenes terápiák kifejlesztését" - közölték a tanulmány szerzői.

A központi idegrendszert is károsíthatja

Egy másik kutatásban kínai orvosok felfedezték, hogy az új koronavírus képes károsítani a beteg központi idegrendszerét. A pekingi orvostudományi egyetem mellett működő Ditan Kórház orvosai csütörtökön jelentették be, hogy meggyógyítottak egy férfi beteget, akinek agy-gerincvelői folyadékában találtak új koronavírust.

Kínai kutatók még pontosabban feltérképezték, hogy terjed a koronavírus. Fotó: Getty Images
Kínai kutatók még pontosabban feltérképezték, hogyan terjed a koronavírus. Fotó: Getty Images

Korábbi tanulmányokban a tudósok már kimutatták, hogy a SARS-CoV-2-vírus több szervet, köztük a veséket, májat és a szívet is megtámadhatja , de a központi idegrendszer károsodását még nem jelentették. Az 56 éves betegnél január 24-én diagnosztizálták az új koronavírus-fertőzést a kórházban, tünetei súlyosak voltak, nem reagált a hagyományos kezelésre - közölte a kórház.

Intenzív osztályon ápolták, ahol öntudatcsökkenés jeleit észlelték, holott a CT-vizsgálatok nem mutattak semmilyen abnormális jeleket.

Az orvosok elvégezték az agy-gerincvelői folyadék mintáinak génszekvenálását és megerősítették a koronavírus jelenlétét, agyvelőgyulladást (encephalitis) diagnosztizáltak a betegnél.

Vírusos agyvelőgyulladással kezelték, amely után a beteg neurológiai tünetei fokozatosan megszűntek. A férfit február 25-én bocsátották el a kórházból.

Az már korábban is ismert volt, hogy a koronavírusok családjába tartozó SARS- és MERS-vírusok is károsodást okozhatnak a fertőzött beteg idegrendszerében, az új koronavírusról viszont ez még csak most bizonyosodott be. Szerencsére viszonylag ritkán: a kutatók hangsúlyozták, hogy a kórházukban új koronavírus-fertőzéssel kezelt 150 beteg közül csak egynél mutatták ki az idegrendszeri károsodást.

Hogy ne kapják el a fertőzést, az emberek világszerte kreatív megoldásokkal helyettesítik a kézfogást. Az nlc.hu cikkében összegyűjtött néhány ilyen köszöntést!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!