Koronavírus: két törzse is terjed

A járványt okozó új koronavírus két törzse is terjed az emberek között - vélik a kínai tudósok.

A Pekingi Egyetem Élettudományi Iskolájának tudósai és a Kínai Tudományos Akadémiához tartozó sanghaji Pasteur Intézet kutatói a Kínában kitört koronavírus-járványt vizsgálva mutatták ki a vírus két fő törzsét. Az előzetes eredmények szerint a vuhani megbetegedések 70 százalékát a koronavírus egy agresszívabb törzse okozta, a maradék 30 százalékért pedig egy kevésbé agresszív törzs volt felelős.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, vírustörzs, evolúció, Kína, Vuhan
Továbbra is Vuhanban a legsúlyosabb a koronavírus-járvány. Fotó: Getty Images

Ezek csak előzetes eredmények

Koronavírus: a háziállatok nem terjesztik - olvassa el a részleteket!

A kutatók azonban felhívták a figyelmet arra, hogy egyelőre korlátozott adatokból dolgoztak. Ahhoz, hogy a következő kutatások jobban feltárják a koronavírus evolúcióját, nagyobb adatmennyiségre lesz szükség. Más szakértők is azt javasolják, hogy egyelőre kezeljük óvatosan a tanulmány koronavírussal kapcsolatos megállapításait. Nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni ezekből, mivel még csak előzetes eredményeken alapultak.

Közben szerdán Kína egyik vezető orvosi szövetsége bejelentette, hogy a koronavírus átlagos lappangási időszaka 5-7 nap, de maximum 14 nap lehet. Eddig ez a leghitelesebb becslés a vírus lappangásával kapcsolatban.

Kínában már csillapodik a járvány

Az új koronavírus-járvány 2019 végén indult el a közép-kínai Vuhanból. Az új vírus azóta több mint 80 ezer embert fertőzött meg és 3 ezernél is több áldozatot szedett Kínában. Szerdán 139 új megbetegedést és 31 új halálesetet regisztráltak az országban. Jelenleg több mint 25 ezer koronavírusos beteget kezelnek a kórházakban, közülük 6 ezernek súlyos az állapota. 52 ezren viszont már meggyógyultak.

A napokban azonban egy meglepő esetről is beszéloltak a gócpontnak számító, 11 millós városból. Ahogy már megírtuk , március 2-án meghalt egy gyógyultnak hitt koronavírusos beteg. A férfit a kórház elhagyása után két nappal ismét rosszul lett, szájszárazságról és puffadásról panaszkodott. Újra kórházba szállították, és még aznap délután fulladás miatt elhunyt. A 36 éves férfi halálához az új típusú koronavírus által okozott légzési elégtelenség vezetett.

Az új típusú koronavírusról további érdekességeket olvashat az nlc.hu -n.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.