Napi egészség
Aranyérstop
Aranyérbetegség, végbélviszketés, végbélfájdalom, vérzés a végbélből, aranyérkezelés
Székrekedés és aranyér: Hogyan törjük meg az ördögi kört?
Az aranyér kellemetlen, illetve akár fájdalmas panaszokkal is járó probléma. Egyik leggyakoribb oka a székrekedés, ami szintén rengeteg embert érint – sőt, a dolog visszafelé is működik, az aranyér is okozhatja, illetve súlyosbíthatja székrekedést. Szerencsére számos életmódbeli szokással tehetünk azért, hogy megelőzzük ezeknek a problémáknak a kialakulását.
Alrovatok
Kiújulhat az aranyér?
Az aranyér, bár ritkán válik veszélyessé, egy kifejezetten kellemetlen tünetekkel járó betegség. Biztosak vagyunk tehát benne, hogy azok közül, akik már átélték, senki sem szeretné, ha kiújulna. Pedig amennyiben nem figyelünk oda néhány fontos dologra, sajnos nagy az esély rá, hogy ismét szembe kell néznünk a problémával. Mutatjuk, hogyan előzhetjük meg az aranyér visszatérését.
Kezeletlen aranyér: 5 súlyos szövődmény
Talán elsőre ritka betegségnek gondolnánk, a statisztikák szerint ez azonban nem igaz. Az aranyeresség a legújabb felmérések szerint a lakosság 70-80 százalékát érintheti. Érdemes leszámolnunk azzal a tévhittel, hogy az öregedés kísérő jelensége, ugyanis akár fiataloknál is megjelenhet. Bár sokáig, akár évekig is panaszmentes lehet, vagy inkább elviselhető, nem szabad halogatni az orvos felkeresését, ugyanis ha kezeletlenül hagyjuk, súlyos szövődményeket okozhat.
Külső és belső aranyér: ezek a különbségek
Bármennyire tabutéma is mindaz, ami a mellékhelyiségben történik, a székletürítéskor jelentkező fájdalom és a vécépapíron megjelenő vércsík is olyan árulkodó jel, amely aranyérre is utalhat. Nem mindegy viszont, hogy külső vagy belső aranyérrel van-e dolgunk. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Négyből három embert érint az aranyér
A lakosság csaknem háromnegyede találkozik élete során aranyeres tünetekkel: ilyen például, amikor a székletürítést vérzés kíséri, vagy valamilyen duzzanat jelenik meg a végbél körül. Ez azonban számos más, akár súlyosabb betegség tünete is lehet, ezért érdemes orvoshoz fordulni, hogy kizárjuk egyebek mellett a vastagbéldaganatot.
Jelek, hogy az aranyérrel orvoshoz kell fordulni
Annak ellenére, hogy az aranyér civilizációs betegség, sok érintett még mindig nem mer szakszerű segítséget kérni, amivel saját gyógyulásukat hátráltatják. Mutatjuk, milyen tünetek jelzik, hogy már nem lehet tovább halogatni a proktológus felkeresését.
Gyakori tévhitek az aranyérről: ezeket érdemes tudni
Az aranyér Magyarországon népbetegségnek számít: felmérések szerint minden harmadik ember küzd élete során aranyeres panaszokkal. Amellett, hogy még mindig kellemetlen témának számít, számos tévhit kering róla. Ezeket oszlatjuk most el.
"A családban öröklött betegség az aranyér"
A fejlett országok 50 év feletti lakosságának közel fele küzd aranyeres panaszokkal, ám a betegség sok esetben jóval fiatalabb korban is kialakulhat, különösen, ha szüleinknél, nagyszüleinknél is előfordult. Egy olvasónknál, Noéminél is "családi hagyomány" az aranyér.
Videó: ez vár ránk, ha aranyérvizsgálatra megyünk
A felnőtt lakosság jelentős részét érintő probléma az aranybetegség, sokan mégis tartanak attól, hogy tüneteikkel orvoshoz forduljanak. A szakember szerint azonban nem szabad félelmeinkre hallgatnunk, mert az ilyenkor alkalmazott vizsgálatok közel sem annyira félelmetesek, mint azt elsőre gondolnánk.
Ezért egyre több az aranyeres beteg
A 21. századra jellemző életmód kifejezetten kedvez az aranyérbetegség kialakulásának. Az egyre szélesebb körben jelentkező probléma sokak életét keseríti meg először csak a mellékhelyiségben, később pedig már akár a nap bármely szakában. A kóros folyamatok kialakulását a veleszületett hajlamon túl számos életmódbeli tényező befolyásolhatja.
Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.