A végbél jó- és rosszindulatú daganatai

Magyarországon is több ezer embernél diagnosztizálnak végbélrákot minden évben, a betegség korai felismerése ezért nagyon fontos. Sajnos a tünetek sokszor megtévesztőek lehetnek.

A vastagbél- és végbél daganatainak előfordulása Magyarországon is a sokszorosára nőtt az utóbbi harminc évben. Az ok főként a civilizációs ártalmakban keresendő: a mozgásszegény, ülő életmód, a túlsúly, az egészségtelen étrend és a stressz is szerepet játszhat az elváltozás kialakulásában. Jelenleg itthon is a leggyakoribb daganatos megbetegedések között tartják számon (a tüdőrák, emlőrák és a bőrrák mellett), ráadásul nőket és férfiakat egyaránt érint. Az összefoglaló néven kolorektális daganatoknak is nevezett elváltozások általában a bélszöveten kialakuló szövetburjánzásból, vagyis polipból fejlődnek ki.

Vastagbélrák tünetei és kezelése A vastag- és végbéldaganatok jelenleg is súlyos problémát jelentenek, mivel az elmúlt évtizedekben az újonnan diagnosztizált megbetegedések évenkénti száma csaknem négyszeresére emelkedett, s ezzel mindkét nem esetében a második leggyakoribb rosszindulatú megbetegedéssé vált. Kattintson a részletekért!

Efféle polipok a test számos pontján kialakulhatnak, leggyakrabban azonban a bélrendszerben diagnosztizálják. Két fő típusát különböztethetjük meg: a nyeles polip egy gombára emlékeztet, és nyéllel kapcsolódik a bél felszínéhez, míg a széles alapú polip inkább egyszerű kiemelkedésnek tűnik. Bár csak kis hányaduk fejlődik rosszindulatú daganattá (általában minél nagyobbak, annál nagyobb az esélye az elrákosodásnak), ezek felismerése és eltávolítása nagyon fontos lehet, a végbél daganatait ugyanis a tünetek alapján sokáig nehéz azonosítani.

A végbélrák jelei

A végbél a végbélnyílástól számított 15-20 centiméteres szakaszt jelenti, az itt kialakult daganatok nagyrészt ugyanolyan tüneteket okoznak, mint a vastagbélen kifejlődő elváltozások. Ráadásul mindkét betegség felismerését nagyban megnehezíti, hogy korai tünetei alapján könnyen összekeverhetőek az aranyérrel. Általában a betegek visszatérő irritációt, idegentest-érzést, és a megszokottnál gyakoribb székelési ingert éreznek, a székletben pedig vérfoltok is felfedezhetőek. A vér színe is árulkodhat a daganat elhelyezkedéséről, a felsőbb béldaganatok esetén a vér rendszerint sötétebb. Míg azonban az aranyér többnyire fájdalmat is okoz, a végbélrákosoknál többnyire ilyen panasz nem jelentkezik.

A tünetek alapján sokszor az orvos is nehezen ismeri fel a betegséget. Fotó: 123rf
A tünetek alapján sokszor az orvos is nehezen ismeri fel a betegséget. Fotó: 123rf

Az aranyeres betegeknél általában később ismerik fel a daganatot, a panaszokat ugyanis sok esetben a már diagnosztizált betegség tüneteiként értelmezik. Előfordulhat tehát, hogy hosszú hónapokig csupán az aranyere miatt kezelik a végbélrákos betegeket.

Az Országos Onkológiai Intézet Rákregiszterének adatai szerint 2015-ben 1859 férfinál és 1310 nőnél azonosították a betegséget, tehát ebben az évben összesen 3169 új végbélrákos esetet diagnosztizáltak. A daganat fiatalkorban ritkán fordul elő, az esetek döntő többsége 50 éves kor fölött jelentkezik.

Ezért fontos a rendszeres szűrés

Szerencsére a polipok nagyon lassan, hosszú évek alatt fejlődnek csak rosszindulatú daganattá, a rendszeres szűréssel így időben felismerhető a probléma. Ötven felett érdemes legalább ötévente jelentkezni egy kolonoszkópiás vizsgálatra még akkor is, ha semmilyen tünetet nem tapasztalunk magunkon. A gyanús szövetburjánzást egy egyszerű műtéttel eltávolítják, majd a szövetmintát egy patológusnak továbbítják, aki megállapíthatja, hogy jó- vagy rosszindulatú elváltozásról van-e szó.

Szerencsére mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy elkerüljük a betegséget. A megelőzés alapja az egészséges étrend: kerüljük a zsíros, megterhelő ételeket, illetve a magasan feldolgozott élelmiszereket, és a vörös húsok fogyasztását is érdemes csökkenteni. Helyette zöldségekben és gyümölcsökben gazdag, rostdús étrendet javasolt kialakítani. A rendszeres mozgás és a normál testsúly megőrzése is segítheti a megelőzést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szellentés
Miért szellentünk? 7 gyakori ok a fokozott gázképződés mögött
normál vércukorszint
Meddig egészséges a vércukorszint? – Így értelmezheted a laborleleted
magas vérnyomás
Egyszerű módszer a magas vérnyomásra – Nem kerül pénzbe, mégis kevesen gyakorolják
folyadékfogyasztás
Naponta ennyi vizet szabad meginni – Ezek a tünetek figyelmeztethetnek a túlhidratálásra
beltéri levegő
Így betegít meg télen a saját lakásod – 5 jel, hogy az otthonod a ludas
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +5 °C
Minimum: +0 °C

Általában erősen felhős, borult idő várható. A látási viszonyok nagyrészt javulnak, de a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten maradhatnak tartósabban párás, ködös területek. Délnyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső - estig jellemzően még csak hazánk nyugati kétharmadán. Többfelé megélénkül, főként az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön meg is erősödik a délkeleti, keleti szél, utóbbi tájakon az esti órákban viharos lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 9 fok között alakul, de a szelesebb délkeleten magasabb értéket is mérhetünk.Késő estére -1 és +9 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombaton gyenge vagy mérsékelt melegfronti hatásra készülhetünk, amely megterhelő lehet az arra érzékenyeknek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

digitális detox
Digitális detox: csak a fiataloknak fontos. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Az okostelefonok, tabletek, laptopok, tévék az életünk részei, azonban mind fizikai, mind mentális egészségünket megterhelhetik, ha nem tudatosan használjuk őket. Kvízünkben tesztelheted a tudásodat a témáról, illetve a digitális detoxról.
D-vitamin
Melyik ételünkben van sok D-vitamin? – Teszteld a tudásod! A D-vitamin az egyik legfontosabb zsírban oldódó vitamin, amelynek hiánya komoly egészségügyi következményekkel járhat. Kvízünk segítségével kiderítheted, mennyire pontos a tudásod ezzel az értékes vitaminnal kapcsolatban.