Jelek, hogy nem tudjuk megemészteni a húst

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy szervezetük nem képes megfelelően megemészteni a húsféléket, csupán a tüneteket tapasztalják magukon, de nem kötik össze a húsfogyasztással. Éppen ezért fontos tisztában lenni az alábbiakkal.

Székrekedés

Mindenkinek más az emésztőrendszere : ez sok mindentől függ, például a genetikától, illetve a táplálkozási szokásoktól is. A különböző húsféléknek, húsipari termékeknek más és más a zsírtartalma. A zsírok megemésztése hosszabb időbe telik, illetve a húsok egy részében nagy mennyiségben található vas is, különösen a vörös húsokban. A magas vasfogyasztás pedig székrekedést okozhat, ráadásul a vörös húsokban kevés a rost, ami szintén lassítja a bélmozgásokat. Legyünk mértékletesek a belsőségek fogyasztásával, és vörös húsokat se fogyasszunk rendszeresen nagyobb mennyiségben.

Folyamatos éhségérzet

Ha főétkezések után viszonylag gyorsan megéhezünk, annak a túlzott fehérjefogyasztás is lehet az oka. Ilyenkor általában alacsony a szénhidrátbevitel, ami miatt csökken a szerotonintermelődés , emiatt pedig hamarabb jelentkezik az éhségérzet. Ebben az esetben érdemes több zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát enni, illetve néhány napra akár teljesen kiiktatni a húsfogyasztást.

Ezek a tünetek jelezhetik, ha nem tudjuk megfelelően megemészteni a húst
Szervezetünk többféle tünettel jelzi, ha nem tudjuk rendesen megemészteni a húsféléket

Sötét karikák a szem alatt

Ha karikás a szemünk annak ellenére, hogy eleget alszunk, akkor lehet, hogy bizonyos, húsokban található anyagok emésztetlenül kerülnek a véráramba. Ilyenkor a test káros anyagként érzékeli ezeket, és antitesteket kezd termelni a semlegesítésükre, amire a szervezet többek között ezeknek a bizonyos sötét karikáknak a megjelenésével reagál.

Magas vérnyomás

Magas vérnyomás esetén is érdemes lehet visszafogni a húsfogyasztást, mivel ilyenkor általában túl magas a nátriumbevitel. A feldolgozott húsipari termékekben gyakran túl sok a só, ami magas vérnyomáshoz, hosszú távon pedig keringési rendellenességekhez vezethet.

Kellemetlen lehelet és testszag

Ez is utalhat rá, hogy nem emésztjük meg megfelelően a húsokat. Ilyenkor olyan anyagok képződnek az emésztőrendszerben, amelyeket bőrön át is kiválasztunk, illetve a leheletet is kellemetlen szagúvá teszik.

Forrás: brightside.me

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és keleten szakadozottabb marad a felhőzet, illetve napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így arrafelé hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és keleti tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!