Életmód
Alrovatok
Megvannak a 2014-es év Richter Aranyanyu Díjainak nyertesei
Immár negyedik alkalommal ismerte el a szakma és a nagyközönség azokat az egészségügyi dolgozókat, orvosnőket és pedagógusokat, akiknek munkája nélkülözhetetlen a közösségek számára. A november 20-án tartott gálán hét olyan, köztünk élő hősnő vehette át a Richter Aranyanyu Díjat és a Ridikül Magazin különdíjat, aki segítő szakmában dolgozik, mégis a mindennapokban csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van része.
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.