Így tarthatjuk távol növényeinktől a kártevőket

A rovarinvázió beköszöntével a legtöbb hobbikertész rögtön felfegyverkezik, hogy harcba induljon a kártevők ellen, ám ilyenkor korántsem biztos, hogy a széles körben alkalmazott vegyszeres hadviselés a legjobb stratégia.

Radványi Noémi diplomás homeopata szerint sem a drasztikus, hanem a tiszta gyógymódok és az innovatív megoldások a legcélravezetőbbek. A szakértő a kiirtás helyett a természetes ellenségek odacsalogatása mellett teszi le voksát, hiszen a vegyszerrel magát a védeni kívánt növényt is legyengítjük.

Hangyák

Minden kertben megtalálhatóak a szorgos kis hangyák , amik sajnos imádják rágicsálni a virágokat, fiatal hajtásokat, szárakat és gyökereket, sőt letelepedésük a levéltetvek megjelenését és elszaporodását is elősegíti. Hogy ezeket a kis rovarokat kitessékeljük a kertünkből, ültessünk levendulatöveket. A lakásban kíméletes és még számunkra is kellemes praktikának számít a levendulaolaj , melynek illata megszünteti a sokszor többsávos hangyasztrádákat.

Így tarthatjuk távol növényeinktől a kártevőket
Nem érdemes a vegyszer mellett dönteni, mert az a növényben is kárt tehet

Levéltetvek

Hogy többé ne boríthassák be ezek az apró kis zöld rovarok a növényeinket, Radványi Noémi homeopátiás kezelést javasol. Úgy véli, a legtöbb kártevő távoltartásában ez a legjobb megoldás, hiszen ezen szerek előnye, hogy vegyszermentesek, a környezetre és a növényekre sem ártalmasak, sőt elegendő lehet csupán egy vagy két kezelés, hogy egészséges és kártevőmentes kertben gyönyörködhessünk.

Burgonyabogarak

A lakájnak öltözött, ám jó szolgálatot nem tevő kis krumplibogarakat akár kézzel is begyűjthetjük. Ez a módszer humánus megoldásnak számít, csupán az vele a probléma, hogy macerás és időigényes, így a korai időszakban megelőzés gyanánt érdemes védőhálót kihelyezni. Vetésforgó is kifejezetten ajánlott a burgonyaféléknél, valamint arra is érdemes odafigyelnünk, hogy más növényeket, például köményt , borsót vagy spenótot is ültessünk krumpliföldünkre.

Forrás: homeopatia.info.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.