Életmód
Alrovatok
A D-vitamin mítosza: tényleg mindent megelőz?
Röpködnek a D-vitaminról szóló hírek, követni sem lehet, hogy vészesen keveset fogyasztunk-e belőle, vagy éppen túlzásba visszük a szedését. Homályos az is, hogy a csontritkulás megelőzése mellett fontos-e más miatt is, vagy csak túl jól sikerült egy-egy brit tudós kutatása. Szakértőkkel néztük végig a vitaminnal kapcsolatos legfontosabb állításokat, és azok valóságtartalmát.
Az állatok különös alvási szokásai
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nemcsak az embereknek, hanem az állatoknak is nagyon fontos ahhoz, hogy egészségesek legyenek és megfelelően tudjon működni a szervezetük. Sok faj alvási szokásai azonban a legkevésbé sem hasonlítanak az emberekéhez.
Ismét irtják a szúnyogokat
A szúnyograjzás miatt a következő hetekben több településen és nagyobb területen lesz szúnyoggyérítés, mint eddig. Már ezen a héten is minden olyan helyen intenzív beavatkozások várhatóak, ahol a legnagyobb számban vannak jelen a szúnyogok - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Extrém hőség lesz Európában
Franciaország egész területén intenzív rekordmelegre kell számítani: egy héten át az ország legnagyobb részén 35 és 40 Celsius-fok közé kúszik a hőmérő higanyszála napközben, és helyenként meg is haladja majd a 40 fokot - közölte a francia meteorológiai szolgálat.
Feljelentést tettek a mérgező "csodaszer" miatt
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) is büntetőfeljelentés tett az emberi szervezetre rendkívül ártalmas, úgynevezett MMS-cseppek forgalmazásával kapcsolatban.
Plogging: az új fitnesz-őrület
Korunk egyik legnagyobb problémája a hulladéktermelés és a szemetelés: ez a nagyvárosokban, az erdőkben, a tengerpartokon, de még a Mount Everesten is gondot okoz. Azonban egyre többen szánnak idő, és energiát arra, hogy ha kell, akár mások után is felszedjék, összegyűjtsék a szemetet.
Hőségben csak így lehet állatokat szállítani
Az extrém hőségre való tekintettel az Agrárminisztérium megtiltja a hosszú távú, Magyarországról Törökországba tartó kérődzőállat-szállítmányok indítását 2019. június 21-étől - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményében.
Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.