Ezért kell hideg vízzel zuhanyozni

A legtöbben - érthető okból - meleg vagy langyos vízben szeretnek zuhanyozni. Pedig néha nem ártana beiktatni egy-egy hideg zuhanyt is a napirendünkbe, mert a fizikai és a mentális állapotunkra is jótékonyan hathat.

A hideg zuhany egyik mindenki által jól ismert hatása, hogy fokozza az éberséget. Egy, a British Journal of Sport Medicine című szaklapban megjelent kutatás szerint megemeli a szívritmust, a vérnyomást és a légzésszámot is, sőt, még az anyagcserét is gyorsítja, mivel ilyenkor a testünknek keményebben kell dolgoznia annak érdekében, hogy fenn tudja tartani a normál hőmérsékletét. Ugyanakkor abban ne reménykedjünk, hogy fogyni fogunk a hideg zuhanytól, mivel általában csak 5-10 másodpercig tart, ami a mérhető súlycsökkenéshez kevés. Cserébe feléleszt, élénkít, tehát például egy reggeli edzés előtt is kifejezetten jó ötlet.

Nem egészséges a sűrű zuhanyozás A rendszeres fürdés, zuhanyozás hasznosságáról eltérő elveket vallanak a szakértők: egyesek szerint fontos naponta (akár többször is) megfürdenünk, míg mások úgy gondolják, ez teljesen felesleges. De hogyan hat a rendszeres fürdőzés, zuhanyozás a bőrünkre? Kattintson a részletekért!

A hideg zuhany ezért egészséges

A PloS One című szakfolyóiratban jelent meg az a kutatás, amely szerint azok az emberek, akik rendszeresen vesznek hideg zuhanyt, 29 százalékkal ritkábban jelentenek beteget a munkahelyükön vagy az iskolában. A több mint háromezer ember részvételével készült vizsgálatból kiderült, hogy a hideg zuhanyok erősítik az immunrendszert. Emellett a hangulatunkra is jó hatással vannak - egy másik kutatás szerit a hideg zuhany aktiválja a szimpatikus idegrendszert, és megemeli az endorfinok és a noradrenalin hormon szintjét. Ennek köszönhetően csökken a depressziós tünetek kialakulásának kockázata hideg zuhany után - de ez persze nem azt jelenti, hogy ezzel a módszerrel önmagában kezelhető is lenne a depresszió.

A hideg zuhanynak számos jótékony hatása van. Fotó: 123rf
A hideg zuhanynak számos jótékony hatása van. Fotó: 123rf

Az élsportolók sem véletlenül merülnek jeges fürdőbe a kemény edzések után. A hideg víznek kutatások szerint regeneráló és gyulladáscsökkentő hatása van, és olyankor is nagyon jót tesz, amikor a szervezet túlmelegedett. Egy, a Journal of Athletic Training című szaklapban megjelent tanulmány szerint a hideg zuhany az egyik legjobb megoldás a hipertemia ellen. A teljesítménynöveléshez remek módszer lehet a hideg és meleg zuhany váltogatása, ami egyúttal a fáradtságot is segíthet csökkenteni.

Egy másik, a North American Journal of Medical Sciences című szakfolyóiratban megjelent cikk szerint a hideg víznek helyi fájdalomcsillapító hatása is van. Ennek az az oka, hogy a hideg összehúzza az ereket, ami segít levinni a fájdalmat okozó duzzanatot, ödémát. Emellett az idegi reakciókat is lelassíthatja, így kevesebb fájdalominger jut el az agyba, azaz kevésbé érezzük erősnek a fájdalmat.

Kutatások szerint a víznek nem kell hidegnek lennie az egész zuhanyzás alatt ahhoz, hogy élvezhessük a jótékony hatásait. Kezdhetjük meleg vagy langyos vízzel, amit rövid időre hidegre váltunk - ez bármennyi idő lehet 2 és 30 másodperc között. A hideg-meleg víz váltogatása is jó ötlet. A víznek körülbelül 20 fokosnak kell lennie, de mindenkinek az a legjobb, ha a saját tűrőképességéhez állítja be a hőfokot, amit lehet egyre csökkenteni, ahogyan egyre jobban hozzászokik a szervezet.

Forrás: medicalnewstoday.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra