Életmód
Alrovatok
A nyitás után így kapcsolódhatunk ki
Az elmúlt hetek, hónapok kemény próbatételt jelentettek nemcsak egészségünket, illetve egészségünk megőrzését tekintve, hanem bizony mentálisan is. A koronavírus-járvány miatt sokan otthon, bezártságban töltöttük ezt az időszakot. Kimozdulni alig volt lehetőség, élmények szerzésére pedig még annyi sem. Hogyan érdemes újrakezdeni?
Ezért érdemes saját magunkat tenni az első helyre
A legtöbb ember rengeteg extra energiát fektet abba, hogy szeretteit, barátait, főnökét boldoggá, elégedetté tegye. Egy kis erőfeszítéssel természetesen nincs is baj, azzal viszont már igen, ha saját szükségleteink érdekében már nem tesszük meg ugyanezt, mert attól tartunk, hogy mások önzőnek gondolnak majd.
Koronavírus: mekkora eséllyel fertőződünk meg oltás után?
Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mekkora eséllyel fertőződhetünk meg, kerülhetünk kórházba vagy halhatunk meg a koronavírus elleni védőoltás beadatása ellenére is. Mutatjuk, mekkora ezen események kockázata az immunizáltak körében.
A legjobb házi illatosítószerek
Ha kellemes illatot szeretnénk a lakásban, vagy csak megszüntetnék a kellemetlen szagokat, nem kell a boltokban kapható légfrissítőkhöz nyúlnunk, főleg, mert a legtöbbjüket nem is egészséges használni. Nézzünk inkább körül a kamrában és a szekrényben, mert esélyes, hogy ott találjuk a megoldást.
Mik azok a kis számok a műanyagtermékek alján?
Mindenki találkozott már velük, de ha hiányzik a megoldókulcs, a műanyagtermékek számkódjai nem sokat mondanak. Pedig fontos szerepük van az újrahasznosításban, és tájékoztatják a fogyasztót is, hogy miféle anyaggal került kapcsolatba. Felfedjük a titkot.
Nekem is lehet visszerem?
Ha szigorúan az orvosi szaknyelvnek megfelelően értelmezzük a visszér kifejezést, akkor mindenkinek van. Azokat az ereket jelöli ugyanis, amelyek a szövetek felől a szív irányába haladnak, azaz a vénákat. A köznyelvben azonban a visszér már egyfajta kóros állapotot, tágulatot takar. Sajnos sokakat érint: a felmérések szerint Magyarországon a felnőtt lakosság 60 százalékánál alakul ki.
Koronavírus: ez segíthetne lelassítani a pandémiát
Mintegy hatvan ország arra kérte a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO), hogy a koronavírus-világjárvány elleni hatékonyabb harc érdekében ideiglenesen ne csak egyes COVID-19 elleni védőoltások, hanem más gyógyászati eszközök esetében is lazítsanak a szabadalmi jogokon.
A gomolyfelhők nagy része este feloszlik, nagy területen derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hazánk északkeleti harmadában, illetve kisebb körzetekben délnyugaton felhős, borongós lehet az idő, ezeken a tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.