Ezért érdemes saját magunkat tenni az első helyre

A legtöbb ember rengeteg extra energiát fektet abba, hogy szeretteit, barátait, főnökét boldoggá, elégedetté tegye. Egy kis erőfeszítéssel természetesen nincs is baj, azzal viszont már igen, ha saját szükségleteink érdekében már nem tesszük meg ugyanezt, mert attól tartunk, hogy mások önzőnek gondolnak majd.

Ha szeretnénk másokkal jót tenni, akkor először magunkhoz legyünk jók - nem véletlen, hogy vészhelyzetben a légiutas-kísérők először mindig a saját oxigénmaszkjukat teszik fel, és csak utána az utasokét. Ha kifogynak az oxigénből, másokon sem tudnak segíteni, és ez a hasonlat az élet számos más területén is megállja a helyét. Tracy Thomas klinikai pszichológus (és még számos más mentálhigiénés szakember) is állítja, hogy szeretteinkkel és más emberekkel akkor a legjobb a kapcsolatunk, ha fizikailag, mentálisan és érzelmileg mi magunk is jó állapotban vagyunk - írja a Brightside .

Magunkhoz is legyünk jók, ne csak másokhoz!
Magunkhoz is legyünk jók, ne csak másokhoz! Fotó: Getty Images

A pihenés nem jutalom, hanem létszükséglet

Ha teljesen ki vagyunk égve, és nagyfokú stressz alatt állunk, az az élet minden területén csökkenti a teljesítőképességünket, úgyhogy tudatosítsuk magunkban, hogy a pihenés nem jutalom, hanem létszükséglet. Egy üres üvegből semmit sem lehet tölteni - éppen ezért az alvásra, mozgásra és kikapcsolódásra mindig kell, hogy tudjunk időt szakítani. A túl sok stressz hatására a szervezetünkben megugorhat a kortizol nevű stresszhormon szintje, ami normál esetben egy kis extra energiát is adhat, a krónikusan magas kortizolszint viszont egészségügyi problémákhoz, hízáshoz, magas vérnyomáshoz és az immunrendszer gyengüléséhez vezet. Éppen ezért időt szánni magunkra, és törekedni az egészséges munka-magánélet egyensúlyra a legkevésbé sem önző dolog.

A mi idegességünk másokra is átragad

Ha gyakran vagyunk levertek, ingerlékenyek, szomorúak és kimerültek, akkor ez egészen biztosan hatással lesz a körülöttünk élőkre - párunkra, gyerekeinkre, szüleinkre, barátainkra és kollégáinkra. Kutatások igazolják, hogy a sokat stresszelő szülők gyerekeinek is magasabb a kortizolszintje az átlagosnál. Tehát saját egészségünk, mentális és fizikai jólétünk szeretteink egészsége, fizikai és mentális jóléte miatt is prioritás kell, hogy legyen.

Legyen "énidőnk"

Miért fontos az "énidő"? Részletek .

Negatív érzéseinket ne nyomjuk el, merjünk dühösek, szomorúak lenni, mert a megélt érzésekkel könnyebb megbirkózni, az elnyomott érzések viszont mindenképpen plusz stresszt fognak okozni. Ha pedig úgy érezzük, hogy egy kis egyedüllétre van szükségünk, ahhoz is jogunk van. Partnerünkkel is beszéljünk erről nyíltan, és ha ő fordul hozzánk hasonló kéréssel, akkor közösen dolgozzunk azon, hogy mindkét félnek lehessen egy kis "énideje". Ez kapcsolatunknak is egészen biztosan jót fog tenni.

A nemet mondás képessége

Tanuljunk meg nemet mondani , ha valamire nincs időnk vagy energiánk, vagy éppen nincs hozzá kedvünk. Ha tudunk nemet mondani, az azt jelenti, hogy tiszteljük annyira saját magunkat és a saját szükségleteinket, hogy azt tegyük, ami nekünk a legjobb, ahelyett, hogy folyamatosan mások szükségleteihez alkalmazkodnánk. Ezzel még senkit sem hagyunk cserben - fontos tudatosítani magunkban, hogy jóllétünk soha senkinek nem lesz olyan fontos, mint saját magunknak, éppen ezért a legtöbbet tenni is saját magunk tudunk érte.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!