Életmód
Alrovatok
Kígyómarás miatt ennyien halnak meg
A kígyómarás a világ legnagyobb rejtett egészségügyi válsága, amelynek következtében minden negyedik percben meghal egy ember, köztük rengeteg gyerek is - hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szervezet ezért új stratégiát dolgozott ki a probléma kezelésére.
Így készítsük fel a bőrünket a napozásra
Azt, hogy milyen fontosak a naptejek és -olajok azokon a nyári napokon, amikor egy felhő sincs az égen, talán mára már mindenki megtanulta. Ezen felül azonban a tűző napsütés hatásai elleni erősebb védelemhez is hozzásegíthetjük a bőrünket. Egy német bőrgyógyász mondja el, mit tehetünk, és mit kell mindenképpen hanyagolni.
A felhőzet mennyisége gyakran változik, de a nap folyamán nyugatról határozott csökkenésnek indul - a nyugati vidékeken van kilátás több napsütésre. A felhős tájakon is csak néhol csepereghet az eső. A nyugati, északnyugati szél napközben sokfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.