A kezdődő visszérbetegségből eleinte csak annyit érzékelünk, hogy egy hosszú nap után hazaérve jól esik végre levenni a cipőt a kissé megdagadt, fájó, viszkető lábainkról. Ezek a panaszok azonban idővel felerősödhetnek, és nem csupán este, hanem már akár egy minimális megterhelés hatására is jelentkezhetnek. Később pedig az éjszakai izomgörcsök, a bőr vöröses-barnás elszíneződése és a vénák kidudorodása is jellemzővé válik. Azonban nem kell megvárni, hogy idáig fajuljon a helyzet!
Tippek a visszérbetegség megelőzéséhez
A nemzetközi szakértői ajánlások alapján összegyűjtöttük a 10 legjobb lépést, amelyet már akár mától megtehetsz a lábaid egészségének megőrzéséért.
1. Mozogj mindennap!
A rendszeres testmozgás az egyik leghatékonyabb eszköz a vénás problémák megelőzéséhez. A sétálással, a kerékpározással, az úszással, vagy már akár néhány könnyű nyújtó gyakorlattal is aktiválhatod a vádli izmait, mindezzel segítve a vér visszaáramlását a szív felé.
2. Kerüld a hosszan tartó ülést vagy állást!
Ha órákon át ugyanabban a testhelyzetben maradsz, a vér pangani kezd a lábakban. Érdemes tehát 30-60 percenként kicsit sétálni, vagy legalább átmozgatni a bokákat és a lábfejeket.
3. Polcold fel a lábadat!
A lábak rendszeres felpolcolása segít ellensúlyozni a gravitáció hatását, és elősegíti a vér visszaáramlását. 15-20 percre emeld a lábaidat a szív szintje fölé! Ezt naponta akár több alkalommal is megteheted, de egy hosszú munkanap után különösen ajánlott.
4. Viselj kompressziós harisnyát!
A kompressziós harisnya enyhe nyomást gyakorol a lábakra, támogatva a vénák munkáját és csökkentve a vér pangását. Ez különösen akkor ajánlott, ha sokat ülsz vagy állsz, illetve ha a családi kórtörténeted alapján hajlamos vagy a visszérbetegségre.
5. Törekedj az egészséges testsúly elérésére és megtartására!
A túlsúly fokozza a lábak vénáira nehezedő nyomást, így hosszú távon gyengítheti a vénabillentyűk működését. A szakértők szerint már egy mérsékelt fogyás is mérsékelheti a panaszokat, és javíthatja a keringést.
6. Igyál elegendő folyadékot!
A megfelelő hidratáltság támogatja az egészséges vérkeringést, és segít megelőzni a vér besűrűsödését. Az elegendő folyadék bevitele hozzájárulhat továbbá a lábgörcs és lábfeszülés mérsékléséhez is.
7. Fogyassz rostban és antioxidánsokban gazdag ételeket!
A rostokban gazdag élelmiszerek – például a zab, a hüvelyesek, a teljes kiőrlésű gabonák és a zöld leveles zöldségek – támogatják az emésztést és csökkenthetik a hasi nyomást. Emellett az antioxidánsokban gazdag gyümölcsök segíthetnek az erek egészségének megőrzésében.
8. Csökkentsd a sóbevitelt!
A túlzott sófogyasztás fokozhatja a folyadékvisszatartást, így hozzájárulhat a lábak megdagadásához, fokozva a vénák terhelését. Főzéskor tehát érdemes csínján bánni a sóval, valamint javasolt mérsékelni a magas nátriumtartalmú, erősen feldolgozott élelmiszerek fogyasztását is.
9. Válassz kényelmes cipőt!
A lapos vagy alacsony sarkú cipők jobban támogatják a lábak egészségét, mint magas sarkú lábbelik rendszeres viselése. A megfelelő cipő elősegítheti az optimális vérkeringést, valamint csökkentheti a vénák terhelését.
10. Erősítsd és nyújtsd a vádlidat!
A vádliizmok kulcsszerepet játszanak a vénás keringés fenntartásában. Az egyszerű gyakorlatok – például a lábujjhegyre emelkedés, a bokakörzés vagy a rendszeres nyújtás – segíthetnek fenntartani az izmok erejét, valamint támogatni a vérkeringést.
A lábaid meghálálják az odafigyelést!
A visszér megelőzésének kulcsa tehát a mindennapi szokásaidban rejlik. rendszeres testmozgás, a megfelelő testsúlykontroll, a lábak időnkénti felpolcolása, az egészséges étrend és a jó keringést támogató életmód együttesen segít megőrizni a vénák egészségét. Ha azonban rendszeresen küzdesz lábgörcsökkel és -fájdalommal, valamint nehézláb-érzéssel, vagy már látható vénatágulatok vannak az alsó végtagjaidon, érdemes szakemberhez fordulni a korai kivizsgálás érdekében. Ha pedig szükségesnek látja az orvosod, felírhat számodra olyan gyógyszert, amellyel hatékonyan kezelhető a visszérgyulladás, valamint csökkenthető a trombózisveszély.
Szponzorált tartalom.