Így lehetünk éjjeli baglyokból pacsirták

Egy friss kutatás szerint 11 könnyen betartható életmódbeli változtatás sokat segíthet a cirkadián ritmusunk visszaállításában.

Az éjjeli baglyokról köztudott, hogy csak nagyon későn tudnak elaludni. Emiatt nappal nemcsak a rájuk telepedő álmossággal és hangulatingadozásokkal kell megküzdeniük, hanem hosszú távon társadalmi szerepeik és egészségük is megsínyli életmódjukat. A tudósok arra voltak kíváncsiak, hogyan lehetne a későn fekvő és későn kelő emberek cirkadián ritmusát gyógyszerek nélkül, egyszerű és bárki által könnyen betartható életmódbeli változtatásokkal módosítani, hogy a fent említett problémák megoldódjanak (vagy legalábbis jelentősen javuljon a helyzet).

cirkadián ritmus, biológiai óra, alvás, éjjeli bagoly, reggeli pacsita, alvási szokások
Néhány szabály betartásával három hét alatt átállíthatjuk a belső óránkat. Fotó: 123rf

Csökkennek a depressziós tünetek

A szakemberek összesen 22 felnőttet vontak be a munkájukba. Az alanyok átlagosan hajnali fél 3-kor aludtak el és délelőttönként 10:15-kor keltek. A tudósok arra kérték a résztvevőket, hogy három héten át tartsák be az általuk összeállított 11 pontos listát, amelyben olyan életmódbeli változtatások szerepeltek, mint például, hogy 15 óra után már ne igyanak kávét, 16 óra után ne szunyókáljanak és 19 óra után már ne egyenek semmit.

Az eredmények alapján elmondható, hogy mindössze három hét elteltével a résztvevők átlagosan két órával előbb tudtak elaludni és felkelni, mint korábban. A tudósok szerint ennek lehet köszönhető az is, hogy az alanyok kevésbé szenvedtek a stressz és a depresszió tüneteitől, a korábbinál többször reggeliztek egy héten, valamint jelentős javulás mutatkozott reakcióidejükben és szorítóerejükben is.

11 apró változtatás

A kutatók összesen 11 olyan életmódbeli változtatást javasolnak, amelyekkel az éjjeli baglyok cirkadián ritmusa már három hét alatt érezhetően javulhat.

  • Próbáljunk meg minden nap két-három órával korábban kelni a megszokottnál, illetve a lefekvést is hozzuk ugyanennyivel előbbre!
  • Esténként már ne tegyük ki magunkat túl sok fénynek.
  • Ne együnk semmit este 7 óra után!
  • Reggelente első dolgunk legyen reggelizni valamit!
  • Reggeli után igyekezzünk minél több időt fényben, illetve a szabadban tölteni!
  • Edzéseinket is időzítsük reggelre, illetve délelőttre!
  • Ebédeljünk mindig ugyanabban az időpontban!
  • A nap utolsó kávéját 15 óra előtt igyuk meg!
  • Délutáni szunyókálásunkat 16 óra előttre időzítsük!

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!