Életmód
Alrovatok
Halálhoz vezet a rossz levegő
Évente több mint 4 ezer ember hal meg idő előtt a szlovákiai megyeszékhelyek légszennyezettsége miatt - állítják a fenntartható fejlődés szlovákiai kutatóközpontjának (CEPTA) szakértői, akik a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) adatainak elemzése alapján tanulmányozták a helyzetet.
A D-vitamin mítosza: tényleg mindent megelőz?
Röpködnek a D-vitaminról szóló hírek, követni sem lehet, hogy vészesen keveset fogyasztunk-e belőle, vagy éppen túlzásba visszük a szedését. Homályos az is, hogy a csontritkulás megelőzése mellett fontos-e más miatt is, vagy csak túl jól sikerült egy-egy brit tudós kutatása. Szakértőkkel néztük végig a vitaminnal kapcsolatos legfontosabb állításokat, és azok valóságtartalmát.
Az állatok különös alvási szokásai
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nemcsak az embereknek, hanem az állatoknak is nagyon fontos ahhoz, hogy egészségesek legyenek és megfelelően tudjon működni a szervezetük. Sok faj alvási szokásai azonban a legkevésbé sem hasonlítanak az emberekéhez.
Ismét irtják a szúnyogokat
A szúnyograjzás miatt a következő hetekben több településen és nagyobb területen lesz szúnyoggyérítés, mint eddig. Már ezen a héten is minden olyan helyen intenzív beavatkozások várhatóak, ahol a legnagyobb számban vannak jelen a szúnyogok - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Extrém hőség lesz Európában
Franciaország egész területén intenzív rekordmelegre kell számítani: egy héten át az ország legnagyobb részén 35 és 40 Celsius-fok közé kúszik a hőmérő higanyszála napközben, és helyenként meg is haladja majd a 40 fokot - közölte a francia meteorológiai szolgálat.
Általában napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Keleten viszont maradhatnak felhős, esetleg borongós körzetek, arrafelé előfordulhatnak záporok, hózáporok, másutt nem várható csapadék az országban. Az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik, majd délutántól északkelet felől egyre nagyobb területen keletiesre fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 15 fok között alakul, a tartósabban felhős északkeleti tájakon lesz hidegebb az idő. Késő estére -1 és +5 fok közé hűl le a levegő. Jelentős, markáns fronthatás nem valószínű, inkább gyenge hidegfronti jelleg érvényesülhet.