Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Koronavírus: 10 év alattiak fekszenek intenzív osztályon
Már a harmadik járványhullám alatt is több mint 100 gyerek került kórházba súlyos COVID-19-cel. A Heim Pál Gyermekkórházban pedig jelenleg is több koronavírusos kisgyerek van intenzív osztályon és lélegeztetőgépen, többnyire 10 év alattiak.
Koronavírust árusító férfit kaptak el Hollandiában
A holland pénzügyőrség elfogott egy férfit, aki az interneten árusított állítólagosan koronavírust tartalmazó fiolákat, hogy az emberek megfertőzhessék magukat a gyógyultsági igazolvány későbbi kiváltása érdekében - közölte szombaton a holland pénzügyminisztérium csalásokkal foglalkozó osztálya (FIOD).
Koronavírus: több mint félmillió új fertőzött világszerte (4)
Vasárnap reggelig 560 ezer újabb koronavírus-fertőzöttet azonosították a Föld országaiban a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. A világjárvány halálos áldozatainak száma 5,9 ezerrel emelkedett egy nap alatt.
Koronavírus: pénzért oltatta be magát mások helyett
Tíz oltást kapott egyetlen nap alatt egy új-zélandi férfi, akit állítólag lefizettek, hogy mások helyett oltassa be magát. Az egészségügyi hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben - számolt be a Stuff című új-zélandi hírportál szombaton.
Így ismerjük fel a veszélyes karácsonyi égősort
A fogyasztóvédelmi hatóság idén is elvégzi a fényfüzérek és dekorációs célú világítástechnikai termékek szezonális ellenőrzését. A kereskedelmi forgalomból mintavételezett termékek több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) laboratóriumának vizsgálatán a problémás árucikkek egyszerre akár hét-nyolc szempontból is kifogásolhatóak voltak.
Koronavírus: ezért kell beoltani a gyerekeket
Bár gyerekeknél ritkábban alakulnak ki súlyos panaszok fertőzés esetén, a koronavírus jelenleg domináns delta variáns rájuk nézve is nagyobb veszélyt jelent a korábbiaknál, ezért érdemes élni a védőoltás lehetőségével - figyelmeztetnek a gyermekorvosok.
Koronavírus: az omikron nem okoz súlyosabb megbetegedést
Dél-Afrikában az eddigi kórházi adatok nem utalnak arra, hogy az új koronavírus omikron variánsa súlyosabb megbetegedést váltana ki a fertőzötteknél, mint a korábbi változatok - közölte Joe Phaahla, az afrikai ország egészségügyi minisztere pénteken.
Túlnyomóan borult lesz az ég, majd délután a keleti tájak kivételével egyre többfelé szakadozhat fel a felhőzet. Az ország északkeleti, keleti harmadán tartós havazás várható. Északnyugaton, a középső országrészben és délkeleten (akár tartós) ónos esőre, fagyott esőre kell számítani, néhol esőbe is válthat a halmazállapot. Kora délutánra nyugat felől gyorsan szűnik is a csapadék. A délnyugati, nyugati országrész ugyanakkor már csapadékmentes marad. Többnyire keleties lesz a légmozgás, azonban a délnyugati, déli tájakon a délies szél élénkülhet, erősödhet meg időnként, majd késő délutánra a legtöbb helyen ott is mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +7 fok között valószínű, északkeleten lesz a leghidegebb, míg délnyugat felé haladva számíthatunk a magasabb értékekre.Késő estére többnyire -12 és 0 fok közé hűl a levegő, délnyugaton ennél kissé enyhébb is lehet az idő. A magasabb légrétegekben gyors melegedés zajlik, ami az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.