Súlyos hatással van a szegényekre a járvány

Az Egészségügyi Világszervezet szerint félmilliárd ember süllyedt mélyszegénységbe az egészségügyi kiadások megugrása miatt.

Félmilliárdnál is több ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait - közölte a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A két szervezet közös közleménye kiemeli, hogy a járvány nem csak az egészségügyi ellátó rendszer működésében okozott zavarokat, hanem az 1930-as évek óta a legsúlyosabb gazdasági válságot is előidézte, amely miatt sokaknak még nehezebbé vált ellátásuk finanszírozása.

Félmilliárd ember megélhetését emészti fel a járvány. Fotó: Getty Images
Félmilliárd ember megélhetését emészti fel a járvány. Fotó: Getty Images

"Minden kormánynak azon kell lennie, hogy azonnal helyreállítsa és felgyorsítsa erőfeszítéseit, hogy az emberek hozzáférhessenek az egészségügyi ellátáshoz, anélkül, hogy anyagi következményektől kellene tartaniuk" - fogalmazott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. Juan Pablo Uribe, a Világbank egészségügyi, táplálkozási és népesedési igazgatója arra hívta fel a figyelmet: a világ kormányainak nehéz döntéseket kell meghozniuk, hogy szűkülő pénzügyi környezetben fenntartsák és növeljék az egészségügyre fordított költségvetési keretet.

A gyermekszegénység is drasztikusan növekszik

Néhány hónapja az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) a Save The Children gyermekmentő alapítvánnyal közösen készített tanulmánya szerint az év végére 672 millióra ugorhat a szegénységben élő gyerekek száma, ami 15 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az érintett gyermekek csaknem kétharmada Fekete-Afrikában és Dél-Ázsiában él. A koronavírus-járvány leginkább az Európában és Közép-Ázsiában élő gyermekeket taszíthatja szegénységbe, ebben a két térségben 44 százalékos lehet az érintettek számának növekedése, míg Latin-Amerikában és a karibi térségben 22 százalékos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra